Bővült a Sixt csapat

forrás Prim Online, 2010. július 2. 08:42

A Corporate országokon (Ausztria, Benelux Államok, Francia- és Spanyolország, Svájc, valamint az Egyesült Királyság) felül az eddigi 94 franchise tagon túl 2010. június 23-tól Észtországban, Litvániában és Lettországban is elérhetővé vált a Sixt nyújtotta magas színvonalú szolgáltatás. A klasszikus autóbérlésen túl a Sixt Leasing tartósbérlet és flottakezelés is igénybe vehető az említett három országban. 

A gazdasági válság ellenére egyre nagyobb számú üzleti utazó és turista igényeit figyelembe véve, a Sixt AG úgy döntött, hogy szolgáltatásait a Baltikumra is kiterjeszti. A cégtől megszokott magas színvonalú és széles spektrumú autóbérlési lehetőség természetesen itt is rendelkezésre áll a megfizethető kiskategóriájú autóktól a közép- és felsőkategóriás járművekig. Hasonlóan az Európában már megszokottakhoz az autókölcsönző kihelyezett irodái a fővárosok repterein, illetve a belvárosokban várják partnereiket.

A Baltikumban első alkalommal igénybe vehető Leasing szolgáltatással a Sixt az egyre nagyobb számú fejlődő vállalatnak szeretne kedvezni a költséghatékony gépjárműpark fejlesztésének lehetőségével. Az autókölcsönző nem csak egy egyszerű gazdasági értelemben vett finanszírozási lehetőséget kínál, hanem azzal együtt teljeskörű flottakezelést és a mobilitás nyújtotta előnyöket is. Annak a lehetőségét, hogy partnereik az említett három országban lefoglalt autókat a világ több mint 100 országában igénybe vehetik, illetve az akár hazánkban, forintért előre befoglalt gépjárművek ezentúl Litvániában, Észt- és Lettországban szintén rendelkezésre állnak.
Rüdiger Proske, alelnök, a nemzetközi franchise kapcsolatok igazgatója elmondta, - erőteljes gazdasági fellendülésre számítunk a Balti államokkal folytatott kapcsolat során. Alapvetően úgy gondoljuk, hogy a Sixt Leasing tartósbérlet és flottakezelés bevezetésével lehetőségünk nyílik nagyobb piaci részesedés megszerzésére, illetve segítségével sikerül még több ügyfelet megnyernünk a Sixt autókölcsönzőnek.

A most aláírt megállapodásban a Sixt AG patrnere az a Transporent, melynek nevéhez a régió vezető leasing vállakozása köthető, sokéves autóbérlési tapasztalattal.
Mivel a Baltikumban évek óta a Transporent a leasing és az autókölcsönzés üzletág egyik vezető képviselője, meg vagyunk győződve afelől, hogy kölcsönösen együttműködve számos üzleti és egyéni utazó preferált partnerei lehetünk- tette hozzá Arnis Jaudzems, a Baltikum régió vezérigazgatója.
Az újonnan csatlakozott országokkal együtt a Sixt már egy teljesen átfogó hálózattal rendelkezik beleértve ebbe a nyugat-európai országokon túl Finnországot, Lengyelországot, Svédországot, Szlovákiát, Oroszországot és Fehéroroszországot. A Sixt teljes hálózata elérhető a www.sixt.com oldalon.

Dévai Gábor, a Sixt Magyarország ügyvezetője szerint fontos, hogy a Sixt mindenhol jelen legyen Nyugat-Európától a Balkánig. A kiterjedt és egyre növekvő hálózat világszerte a megbízhatóságot, az állandóságot és a szolgáltatás magas színvonalát sugározza. Ennek köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy mindenhol a megszokott, minőségi szolgáltatásban lehet részünk. Az autókölcsönző corporate és franchise országaiból hazánkba is jelentős számú turista érkezik. Elvárásokkal, melyeket korábbi kapcsolataik és tapasztalataik révén állítottak fel. Fő célkitűzés számunkra, hogy ezeknek megfeleljünk és az említett minőségi szintet biztosítsuk. A magyar utazók körében igyekszünk még ismertebbé tenni a Sixt márkanevet. Így nem csak saját ügyfeleink számát növelhetjük, hanem globálisan a Sixt partnereinek számát is, hozzájárulva ezzel az újonnan csatlakozott partnerországok forgalmának erősítéséhez.

Kapcsolódó webcímek:
www.sixt.hu
 

Kulcsszavak: Sixt autószolg

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A UPC előfizetői bármikor megnézhetik az m1 régi és új műsorait

Mostantól a Mazsola és Tádé, az Indul a bakterház és számos más emlékezetes archív mese, tévéműsor és film ugyanúgy tetszés szerint bármikor újra megnézhető a tévében, mint az m1 aktuális hír-, és kulturális vagy éppen sikeres szórakoztató műsorai. A közszolgálati m1 gazdag kínálatú műsortára elérhetővé vált a legnagyobb hazai kábelszolgáltató UPC összes digitális televíziós előfizetője számára – jelentette be közös közleményében a UPC és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. A UPC videotárának m1-es csatornakínálatában az eredeti műsorrendtől függetlenül választhatnak a nézők a kedvükre való közszolgálati tartalmakból.

2012. február 3. 10:24

Tarol a Táblamagazin az Android Marketen

A magyar fejlesztésű Táblamagazin app az ötödik legnépszerűbb program a hazai androidos tabletek körében. A digitális kiadványokat kínáló alkalmazás kelendőbb, mint az Angry Birds, vagy a Facebook.

2012. február 2. 17:15

Amerika a fő ellenség a kínai hadsereg szimulációs játékában

Milliók várják a májust Kínában, akkor kerülhet ugyanis a boltokba az eredetileg a hadsereg katonáinak kiképzésére készített számítógépes szimulációs játék, a Dicsőséges Küldetés. A kínai Giant Network Technology cég által jegyzett és a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) által támogatott program - a kínai mellett - a nemzetközi közösség figyelmét is felhívta magára.

2012. január 26. 11:15

Új 3D multimédiás lejátszóval bővül az EVOLVE termékcsalád

Új 3D multivmédiás lejátszóval bővült az Evolve termékcsalád. Az EVOLVE Infintiy FullHD médiacenter már Magyarországon is kapható.

2012. január 25. 15:53

Nincs több bolyongás a szenzoros parkoló keresővel

New Yorkban már tesztelik a Xerox vállalathoz tartozó ACS legújabb fejlesztését, amely a parkolót kereső autósoknak nyújt azonnali és hatékony segítséget.

2012. január 23. 10:51

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kreatív használati utasítás a Vitamin Designs-tól [Videó]

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58

iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás

2012. január 28. 10:45

Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz

2012. január 27. 10:10

Keresik a legjobb és legrosszabb magyar weboldalt

2012. január 27. 08:36

OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban

2012. január 24. 19:04

Újabb lépéssel a kvantumszámítógép felé

2012. január 24. 07:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu