A strukturálatlan tartalmaknak üzen hadat az EMC

Kovács Attila, 2010. július 20. 18:37

Az informatikai infrastruktúra-megoldások vezetőnek számító gyártója, az EMC két új termékkel bővítette az EMC SourceOne termékcsaládot, lehetőséget adva ezzel a strukturálatlan tartalmak – a különálló rendszereken található dokumentumok, audio- és videofájlok – burjánzásának, megőrzésének és elektronikus felderítésének kézben tartására.

Az EMC SourceOne portfolió új elemei segítenek a felügyelet nélküli információ átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tételében. Az EMC SourceOne File Intelligence betekintést kínál a strukturálatlan tartalmak tömegébe, így a vásárlók tisztába kerülhetnek azzal, milyen tartalmaik vannak, azok hol tárolódnak és milyen értékkel bírnak. A tavalyi évben létrehozott digitális információ mennyisége 62 százalékkal nőtt, és ennek 85 százaléka strukturálatlan tartalom. Az EMC szerint az évente keletkező adatmennyiség 2009 és 2020 között várhatóan a 44-szeresére nő majd, ahogy a média összes nagyobb ágazatában – a hang-, televíziós, rádiós, nyomtatott anyagok területén egyaránt – befejeződik az analóg-digitális átállás. Miközben a digitális univerzum több mint 70 százalékát egyének hozzák létre, a vállalatokat terheli majd a felelősség az évente létrejövő digitális információk 80 százalékának tárolásáért, védelméért és felügyeletéért. Erre kínál megoldásokat az EMC.

 A mostani bejelentés a meglévő, holisztikus – azaz archiválási, elektronikus felderítési és átláthatóságot javító szolgáltatásokat is tartalmazó – információszabályozást kínáló EMC Source One megoldásokra épülve, sokféle tartalomtípushoz (e-mailekhez, SharePoint állományokhoz és egyéb fájlokhoz) is használhatók.Az EMC SourceOne új generációs architektúrája, illetve a termékcsalád segít a legnyomasztóbb információszabályozási kérdések megoldásában és rövid hasznosulási időt kínál a vásárlóknak.
 

Kulcsszavak: EMC dokumentumkezelés

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05