Még mindig a válság hatása alatt a Telenor
A társaság jelentős lépést hajtott végre az elmúlt időszakban a Pannon-Telenor névváltással, ám a rövid távra vonatkozó pénzügyi számok még mindig a recesszió hatását tükrözik. Az árbevétel 3,1 milliárd forinttal maradt el 2010 második negyedévében az egy évvel korábbi értékhez képest, ami főként a hívásvégződtetési díjak 2010. januári csökkentéséből fakadó összekapcsolási árbevétel visszaesésével, valamint a kimenő hívásokból származó árbevétel csökkenésével magyarázható. A mobil szélessávú internet (MBI) értékesítési árbevételének növekedése részben ellensúlyozta a nem beszédcélú forgalom, például a prémium szolgáltatások és az SMS árbevétel-csökkenését. Az előfizetések száma 28 ezerrel, 3.554 ezerre csökkent a negyedév végére. A legnagyobb visszaesés a publikus feltöltőkártyás ügyfelek szegmensében történt. A Telenor (használt kártyák száma alapján számított) negyedév végi piaci részesedése 32,9% volt, ami enyhe csökkenés 2010 első negyedévéhez képest. A 2010. júniusi 27,0%-os MBI piaci részesedés stabil második helyet biztosít a társaságnak a mobil szélessávú internet piacán.
Az egyéni előfizetőktől származó alacsonyabb árbevétel miatt az EBITDA egyszeri tételek levonása előtti nominális összege 1,1 milliárd forinttal csökkent 2009 második negyedévével összehasonlítva. A 42%-os EBITDA-ráta viszont azt jelzi, hogy a Telenor működése továbbra is eredményes. A működési költségek első félévi összege csökkent a végrehajtott átszervezés és a folyamatos költséghatékonysági törekvések miatt. A 2010 második negyedévi 12,1 milliárd forintos EBIT 0,7 milliárd forinttal alacsonyabb a 2009 második negyedévi szintnél az egyszeri tételek előtti EBITDA csökkenése miatt. A társaság egy előfizetésre jutó forintban számított átlagos havi árbevétele („blended ARPU” index) 6%-kal emelkedett 2010 első negyedéve óta, leginkább a szezonalitásnak köszönhetően. A beruházási költségek 3 milliárd forintot tettek ki 2010 második negyedévében, és 17%-kal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől (ami az új irodával kapcsolatos költségeket is tartalmazta). Idei beruházásait a Telenor a mobil szélessávú technológiára összpontosítja.
Kapcsolódó cikkek
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Hálózatmodernizáció és új országos üzlethálózat a Telenornál
- A Telenornak fontos a kiszámíthatóság a beruházásai ütemezése miatt
- Christopher Laska a Telenor új vezérigazgatója
- Átalakítja mobilinternet-csomagjait a Telenor
- Kisebb bevétel, nagyobb eredmény a Telenornál
- A Telenor profitja majdnem hétszeresére nőtt
- Júniusban a mobil-előfizetések száma csökkent, az aktív ügyfeleké pedig nőtt
- Red Bull Mobile készülékek és díjcsomagok a Telenornál
- 1749: összefognak a mobilszolgáltatók az árvízkárosultakért
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Korlátlan belföldi mobilinternetet kínál az új Mobilnet XXL díjcsomag
A megnövekedett adatigényekre reagálva megújítja hordozható eszközökhöz is használt, csak mobilinternetet biztosító SIM-kártyákhoz tartozó lakossági hordozható mobilinternet portfolióját a Vodafone Magyarország. A szolgáltató új díjcsomagja, a korlátlan belföldi adatkeretet kínáló Mobilnet XXL a Mobilnet Start+, a Mobilnet Medium+ és Mobilnet 150 GB csomagokat váltja.
Vadonatúj, trendi színekben érkezik a megújult Nokia 2660 Flip
Húzd jobbra a valóságot a vadonatúj, Pop Pink és Lush Green színekben is elérhető Nokia 2660 Flippel. A már jól ismert, élénk színekben újragondolt készüléket a Z és Y generáció hirtelen megugró érdeklődése hívta életre, akik a saját mentális egészségük érdekében egyre többen választják a Flipet, hogy korlátozzák az okostelefonjuk képernyője előtt töltött idejüket.*
Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője
A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.
Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro
Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását.