Letölthető az új Firefox 3.6.7

Kiss Ádám Zoltán, 2010. július 22. 08:01

Összesen 14 hibát javít a népszerű Firefox legújabb, 3.6.7-es változata, köztük nyolc kiemelt fontosságú, a böngésző stabilitásán is javítottak.

A Mozilla a következő alapjaitól megújított, 4.0-ás verzió kiadása előtt a jelek szerint már nem biztosan, vagy csak később ad ki 3.7-es változatot, inkább a jelenlegi 3.6-os verziót próbálja naprakészen tartani. Ez a változat az elmúlt időben számos, gyakran egymást gyorsan követő frissítést kapott, jó példa erre a június végén érkezett 3.6.4, majd a rá két napra feltűnő 3.6.6. Ezt a verziót cseréli le a legfrissebb, most megjelent 3.6.7, mely leginkább a biztonsági szint emelésére és javításokra koncentrál. A legfontosabb elem a 14 nagyobb hiba javítása, de emellett számos ponton csiszolgattak a szoftveren. A 14 hiba közül nyolc kritikus besorolású, kettő közepesen, négy pedig enyhén veszélyes. A Mozilla a 3.6.7-ben egy régi és időről időre visszatérő problémát is próbált orvosolni, ez pedig minden böngésző rákfenéje, a hirtelen összeomlás. Ezen a téren már a 3.6.4-is nagy előrelépést tett, hiszen itt kezdték bevezetni azt a megoldást, mely külön kezeli a bővítményeket, így egy-egy segédszoftver összeomlása után a böngésző működőképes marad, most ezeket a funkciókat is tökéletesítették. A 3.5-ös sorozatot és a Mozilla Thunderbird levelező klienst is frissítették. A Firefox 3.6.7 egy 8,5 MB-os csomag formájában már letölthető a http://letoltes.prim.hu/letoltes/program/76376/ címről.

 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Samsung Orion csip okostelefonokba

A Samsung egy új, kétmagos, 1 GHz-es mobilprocesszort mutatott be Orion néven, amely az ARM Cortex A9 tervén alapszik és a következő generációs okostelefonjaiba szánja a koreai cég.

2010. szeptember 7. 19:23

Microsoft Office 2010 magyarul is

A Microsoft hazai partnereinél és viszonteladóinál a mai naptól kezdve megvásárolhatók az MS Office 2010 otthoni és kisvállalati felhasználóknak szánt magyar nyelvű verziói.

2010. szeptember 7. 11:35

Pénteken startol az IBM új szupercsipje

Az IBM szeptember 10-én forgalomba hozza a világ leggyorsabbjaként beharangozott számítógépes processzorát, az 5,2 GHz-es z196-ot, illetve az erre épülő mainframe szervereket.

2010. szeptember 7. 09:33

Laptopokat hív vissza a Toshiba

A Toshiba a napokban visszahívási akciót hirdetett, melynek keretében több tízezer notebooktartozékot cserélnek ki, mivel azok túlhevülhetnek.

2010. szeptember 6. 20:35

Új Skype béta 10 személyes videókonferencia funkcióval

A hétvégén megjelent a Skype 5.0 második bétája, amely már lehetővé teszi a tíz személyes videohívások bonyolítását is.

2010. szeptember 6. 20:22

Cikkgyűjtő

További híreink

Általános rendőri rajtaütés az európai internet-szolgáltatóknál

2010. szeptember 7. 18:10

Az Oracle-t erősíti majd a lemondott HP-vezér?

2010. szeptember 7. 09:18

Német ügyészségi vizsgálat a Magyar Telekom vesztegetésgyanús ügyében

2010. szeptember 6. 08:03

GearRaid merevlemezköteg nagyobb mennyiségű adat biztonságos mentéséhez

2010. szeptember 5. 15:06

Office 2010-re frissítés ingyen

2010. szeptember 4. 08:53

Pénteken kezdődik az 50. évfordulós IFA

2010. szeptember 3. 08:34

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu