Késik a fehér iPhone 4

Kiss Ádám Zoltán, 2010. július 23. 17:12

Az Apple hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint az eredeti tervekkel ellentétben a fehér iPhone 4 csak „egy későbbi időpontban”, vagyis vélhetőleg az év vége felé kerül majd forgalomba.

Az iPhone érkezésekor sok Apple hívő kapott a fejéhez, mivel a készülék fekete színben érkezett. Mi ebben olyan nagy szám, kérdezhetnénk, hiszen a fekete mindig divatos, nem túl feltűnő, kevésbé koszolódik, vagy látszanak meg rajta a karcolások. Természetesen ezek nem érvek egy igazi Apple rajongó számára, hiszen a cég egyik védjegye volt a kezdetektől fogva a fehér megjelenés. Olyannyira következetesen kitartottak emellett, hogy azokban az időkben is ragaszkodtak ehhez a külső jegyhez, amikor a fehér nem csak nem divatos, de kifejezetten ciki volt az IT piacon. Ez is segítette a vállalat korábbi, különállást és elitizmust sugalló imázsát. Akik csak az iPodokon keresztül kerültek be az Apple termékek vonzáskörébe, azok is a fehér külsőhöz szoktak, így végül nagyon sokan kifogásolták, hogy az iPhone nem fehér.

Ha már így történt, akkor legalább választási lehetőséget szerettek volna a felhasználók, és az Apple ha nem is villámgyorsan, de reagált kérésükre. A vállalatvezetése eredetileg júliustól tervezte megjelentetni ezt a változatot, és sokan ki is vártak, számolva a napokat, mikor jelentik be az újdonságot. Nos számukra jócskán elhúzódhat a várakozás, hiszen a cég miután eddig sem lépett az ügyben, a hónap vége felé már kénytelen volt hivatalos közleményt is kiadni, miszerint szó sem lehet a dátum betartásáról. Az időközben az iPhone 4 „antennagét” problémájába is belefutó Apple-nek valószínűleg kisebb gondja is nagyobb a fehér változatok megjelentetésénél. A cég ráadásul a sok évtizedes fehér korszak után egy meglehetősen fura magyarázattal is előállt, miszerint a fehér eszközök gyártása nehézkesebb, mint várták... Mindenesetre tény, hogy egy közeli időpontot biztos megneveztek volna, ha lenne ilyen, így az elemzők szerint jó eséllyel még idén, de már csak a negyedik negyedévben számíthatunk az újdonságok megjelenésére.
 

Kulcsszavak: Apple iPhone mobiltelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09