Új, olcsóbb Kindle könyvolvasó

Milkovits Gábor, 2010. július 29. 18:15

Az Amazon új verziót mutatott be népszerű Kindle elektronikus könyvolvasójából, amely mobil 3G nélkül akár már 139 dollárért megvásárolható lesz.

Az új Kindle 21 százalékkal kisebb és 15 százalékkal könnyebb, mint elődje, változatlanul 6 colos monokróm e-ink kijelzője pedig 50 százalékkal kontrasztosabb lett. A készülék emellett 20 százalékkal gyorsabban tölti be az új könyvoldalakat, memóriája a duplájára nőtt, vagyis 3500 e-könyvet tud egyszerre tárolni, akkuideje pedig eléri az egy hónapot. A sztenderd (WiFi+3G) modell 189 dollárba kerül majd, ahogyan június közepe óta a most kapható verzió is. Az Amazon azonban forgalomba hoz egy csak WiFi hálózati kapcsolattal ellátott Kindle-t is, amelynek igen vonzó, csupán 139 dolláros ára lesz.

A Kindle egy ideje Magyarországon is kapható, azt azonban nem tudni, hogy az új készülékek mikor érkeznek hazánkba: az amerikai és brit premier valamikor augusztusra várható. Több elemző úgy véli, hogy az iPad és más mini tabletek konkurenciája miatt a Kindle veszíteni fog népszerűségéből, főleg mivel ez utóbbi készülékek is alkalmasak az e-könyvek olvasására, sőt, azok is olvashatók rajtuk, amelyeket az Amazontól vásárolnak. Jeff Bezos Amazon-főnök azonban nem fél a konkurenciától, szerinte ugyanis a tabletek képernyője nem alkalmas arra, hogy hosszabb szöveget kényelmesen olvasson rajta az ember, a színes képi és videóillusztrációkkal pedig „úgysem lehet Hemingwayt felturbózni”.

Kulcsszavak: e-book Amazon

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Biblia mint online game

Egy német fejlesztőcég megalkotta a világ legelső bibliai témájú online játékát.

2010. augusztus 27. 18:04

1,2 millió GPS-készüléket hív vissza a Garmin

A világ legnagyobb GPS-gyártójának számító Garmin bejelentette, hogy összesen mintegy 1,2 millió darab navigációs eszközt ingyenesen kicserél, mert túlmelegedő akkumulátoruk balesetet okozhat.

2010. augusztus 27. 06:35

Jitti: traffipax, baleset és más közlekedést befolyásoló eseményekről is értesíthetik egymást a felhasználók

Az idén májusban indult Jitti interaktív, a felhasználók aktivitásán alapuló közösségi forgalomfigyelő rendszer újabb fejlesztésekkel bővült. Az okostelefonon futó, pillanatnyi sebességtérképet mutató Jitti real-time adatokat közvetít arról, hogy az utakon mennyire dinamikus a közlekedés, azaz gyorsan vagy lépésben lehet-e haladni. Az új szolgáltatásokkal pedig a rendszer felhasználói már nemcsak a sebességről, de a közlekedést befolyásoló eseményekről is értesíthetik egymást.

2010. augusztus 26. 16:36

Új iPod-ok szeptember 1-jén?

Az Apple ismét nagyszabású sajtótájékoztatót tart szeptember elsején, amelyen egyes hírek szerint új, dupla kamerás iPod médialejátszók és az iTV lesznek terítéken.

2010. augusztus 26. 07:51

Ha a ruha kétszer csenget

Egy londoni ruhatervező cég bemutatott egy olyan női felsőt, amelybe beépítettek egy mobilt is, amely ugyan szerény képességekkel bír, ám telefonálni lehet vele.

2010. augusztus 25. 18:46

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu