Eltávolították a koránégetést tervező floridai lelkész weboldalát

Milkovits Gábor, 2010. szeptember 11. 11:59

A Rackspace Hosting webhost társaság bejelentette, hogy eltávolította annak az apró floridai keresztény gyülekezetnek a weboldalát az internetről, amelynek lelkipásztora nyilvánosan el akarta égetni a Korán példányait a 2001-es new yorki terrortámadások évfordulóján.

A floridai Gainesville-ben található Dove World Outreach Center egyház és gyülekezet lelkésze, Terry Jones (aki természetesen nem azonos a brit Monty Python társulat híres tagjával) az internetes oldalon reklámozta azt a tervét, hogy szeptember 11-én nyilvánosan elégeti a muzulmánok szent könyvének példányait. Az ügy hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki, gyakorlatilag az összes muzulmán ország, sőt még a hindu többségű India vezető politikusai is felemelték a szavukat ellene. Nemkülönben maga Barack Obama amerikai elnök és több nyugati híresség is, így Jones végül elállt tervétől, a feltüzelt hangulat azonban nem csitult a világban. Pakisztánban és Afganisztánban például utcai tömegtüntetésekre is sor került, egy afganisztáni katonai bázist pedig mintegy 1500 tüntető meg is akart ostromolni, mire a támaszpontot védő német katonák 3 embert lelőttek, egyikük meghalt.

Dan Goodgame, a Rackspace Hosting szóvivője a sajtónak elmondta, hogy lépésük korántsem irányul a szólásszabadság ellen. Üzleti vállalkozásként azonban szerinte joguk van saját felhasználói kódexet alkalmazniuk, amellyel nem egyeztethető össze a gyűlöletkeltés, márpedig Jones tiszteletes terve ebbe a kategóriába esik.

Kulcsszavak: vallás politika

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09