Teljesen új navigációs rendszert fejleszt a Nav N Go

Kiss Ádám Zoltán, 2010. szeptember 17. 08:30

Többszáz-milliós fejlesztési projektbe fogott a Nav N Go, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az U1 Research. A fejlesztés főbb kutatási területei a szemantikus tartalomkezelés, a helyfüggő, összetett mobil alkalmazások, valamint a mobil kezelhetőség.

A projekt egyik legfontosabb mérföldköve a szemantikus tartalomkezelés fejlesztése, vagyis, egy olyan jelentésalapú tartalomkezelés megvalósítása, amely az összes elérhető tartalomforrásban, akár egy sms-ben is felismeri és kezeli a helyhez köthető információkat. Ezáltal, például, egy címet tartalmazó sms-ben a rendszer automatikusan felismeri a helyet, megtervezi az oda vezető útvonalat, sőt, azt is kijelzi, hogy az sms-ben jelzett időpontra odaérünk-e a találkozóra. A navigáció így szinte emberi módon, nem csak rideg GPS koordináták alapján működhet.

A kifejlesztendő platform lehetővé teszi olyan szoftverfejlesztő cégek részére is helyfüggő, összetett mobilalkalmazások fejlesztését, akik korábban navigációs és térképészeti szaktudás hiányában nem vállalkozhattak ilyesmire. A projekt során a mobil eszközök kezelésének hatékonyabb módjait is kutatják majd, hiszen mobil eszközök esetében, elsősorban azok kis mérete miatt, a navigáció használata gyakran problémát okoz. A felhasználási módok felmérésével és a legújabb hangképzési és beszéd-felismerési algoritmusok használatával, hangvezérlés által minden eddiginél teljesebb mobil felhasználói élmény és hatékonyabb kezelés lesz majd elérhető a prototípusban.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül működő projektben a Nav N Go Kft. a fejlesztési tevékenységek koordinálásában és saját kísérleti fejlesztések végrehajtásában is szerepet vállal. Az egyetemi és független kutatócsoportok feladata a platform architektúrájának specifikálása, annak célcsoportos viselkedéselemzés alapján történő kutatása és a tartalom-feldolgozás lesz. A Nav N Go által elnyert, a vállalat infrastruktúrájában, egyetemi és független kutatási csoportokkal együttműködésben megvalósuló projekt a KMOP-2009-1.1.1: „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati konstrukcióhoz kapcsolódik. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás pontos összege 297 736 500 Ft.
 

Kulcsszavak: GPS navigáció Nav N Go

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

CES 2024: A mindennapokba beszökött a jövő

Mesterséges intelligencia, mobilitás, robotok ... csak egy pár kulcsszó a Szilícium völgyben egy évtizede megálmodott jövőből, ami most – a CES 2024 tanúsága szerint – gyakorlatilag már itt van a mindennapi világunkban, beszökött, miként Adynál az ősz...

2024. január 12. 15:23

Mesterséges intelligencia a kamerákban

Az automatizált vezetés lépésről lépésre egyre több támogatást nyújt a sofőröknek, jövőbeni célja pedig, hogy a jármű végül átvehesse a teljes irányítást. Sőt, még ennél is több: „Az embernél jobb vezetővé kívánjuk fejleszteni az autókat, így növelve a közúti közlekedés biztonságát. Más szavakkal: a technikának még az embernél is megbízhatóbban kell működnie” – hangsúlyozta Harald Kröger, a Bosch igazgatótanácsának tagja.

2019. szeptember 18. 20:30

A Bosch mobilitási üzletága gyorsabban nő a piacnál

A Bosch 2018 eleje óta mintegy 13 milliárd euró összegben kapott elektromobilitási megrendeléseket, többek között személygépkocsik és könnyű teherautók akkumulátoros erőátviteli rendszereire vonatkozó gyártási projekteket. E sikeres megrendeléseknek és saját innovatív erejének köszönhetően a Bosch a jelenlegi nehéz körülmények között is tartja pozícióját.

2019. szeptember 13. 11:28

A Fujitsu bemutatta közlekedési fejlesztéseit a berlini Shift AUTOMOTIVE konferencián

A Fujitsu - ma bemutatott - „Future Mobility Accelerator” jövőképe a gépjárműtechnológia innovációit hasznosítva támogatja az ENSZ 17 fenntartható fejlődési célkitűzésének1 megvalósulását – és pragmatikus, gyakorlatias lehetőségekkel, kisebb környezetterhelés mellett segíti a mobilitást a jövő városi környezetében.

2019. szeptember 11. 15:40

Nő a mobilparkolás népszerűsége

Az elmúlt években dinamikusan növekedett a mobilparkolások száma az egész országban a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatok alapján, melyeket a Parkl dolgozott fel. Míg 2014 júliusában kevesebb, mint 40 ezer parkolást bonyolítottak átlagosan naponta mobilról, addig idén júliusban ez a szám már majdnem 100 ezer volt, derül ki statisztikákból. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a csúcsidőszak az ősz, így a következő hónapokban nehezebb parkolási körülmények várhatók. 

2019. szeptember 9. 11:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09