HP: lassan tér magához a számítógép-piac
Takáts Kristóf, a cég vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy az asztali és a hordozható gépek szegmensében is első a HP, az első félévben 12 százalékkal több asztali gépet adtak el, mint egy évvel korábban, miközben a magyar piac 10 százalékkal visszaesett. Tavaly a magyar piacon 30 százalékkal kevesebb gépet adtak el, mint egy évvel korábban.
A magyar piacon eladott gépeknek csupán 25 százaléka asztali, a többi hordozható: ezen belül azonban a teljes értékű gépek, a notebookok aránya csak 17 százalék, míg a fennmaradó részt az inkább csak internetezésre alkalmas netbookok teszik ki.
A hordozható gépek piaca 20 százalékkal nőtt az első félévben, ezen belül a HP növekedése 40 százalék volt.
A teljes piacra jellemző, hogy a nyomtatókhoz hasonlóan a nagyvállalatok, illetve a kis- és közepes cégek számítógépet sem nagyon vesznek, így ez a szegmens stagnál, miközben az otthoni vásárlók egyre több gépet vásárolnak. Ez azért is szerencsés, mert ez a szegmens adja a piac 60 százalékát.
Miskei Gábor, a HP Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese a nyomtatási és képalkotási piacról elmondta, hogy az október végén záruló pénzügyi évben mintegy 30 százalékkal nőttek a dollárban számolt eladásaik az elmúlt pénzügy évhez képest, igaz, a bázis nagyon alacsony volt. A legnehezebb a helyzet a nagyvállalati szegmensben, mert a vállalatok a válság miatt félnek beruházni. Ezzel szemben viszont az otthoni nyomatatási piac erőteljesen bővül. Hozzátette, a nyomtatópiac is átalakul, s a digitalizáció itt is előretör. Várakozásaik szerint a digitálisan nyomtatható tartalom 2012-re megháromszorozódik, s évente 200 milliárddal több oldalt nyomtatnak digitálisan, mint analóg módon. A leggyorsabban az internetről történő nyomtatás bővül, éves szinten mintegy 35 százalékkal.
Az eseményen Mayer János, a HP szakértője elmondta, az új webes eszközök nagyon gyorsan terjednek, s az okos telefonoknak köszönhetően egyre könnyebb az internethez kapcsolódni. Az adatok szerint az okos telefonok 80 százalékát használják böngészésre, 70 százalékát pedig üzleti és személyes ügyek elintézésére is.
A mobil internet fejlődésére jellemző, hogy míg 2008-ban Nyugat-Európában a lakosság 13 százaléka használta, addig 2010-ben már 24 százalékuk, 2014-ben pedig már 39 százalékuk az előrejelzés szerint. Ráadásul a fogyasztók 28 százaléka azt mondta, nem tud élni mobiltelefon nélkül.
A magyar lakosság 15-24 éves korosztályának majdnem 90 százaléka internetezik, míg az 50-59 éveseknek csak a 22 százaléka. A teljes lakosság 55 százaléka internetezik havonta legalább egyszer. A 25-34, illetve a 35-49 éveseknek pedig a 57 és 55 százaléka használja a webet.
Az előrejelzések szerint 2012-re a digitális tartalom megtízszereződik világszintem, míg a nyomtatható tartalmaké háromszor akkora lesz, mint 2010-ben.
Kapcsolódó cikkek
- Mindent egy helyen a vállalati informatikáról
- Dell: növekedést vár az idén az it-vezetők többsége
- A személyiszámítógép-eladások növekvő hányada táblagép
- Gartner: a vártnál jobban nőnek az it-kiadások az idén
- 2011 már a növekedés éve lehet az IKT szektorban
- Tudatosabban költenek a cégek informatikára
- A vártnál kevésbé bővült a globális számítógéppiac
- Magyarország sikeréhez elengedhetetlen az infokommunikáció erősítése
- Digitális Konzultáció és megújuló jogszabályok a sikeres infokommunikációért
- Beindíthatja a magyar ipart az elektronikai ágazat
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A KPMG és a Microsoft globális ESG Akadémiát indított
A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban.
Mesterséges intelligenciával harcol a Binance a tiltott piacbefolyásolás ellen
Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús szereplőket ne csak a saját platformjáról, hanem a teljes piacról el lehessen távolítani. Ugyanakkor a befektetőknek is érdemes odafigyelniük azokra a jelekre, amelyek az árakat manipuláló tevékenységekre utalnak.
Mostantól a Liberty irodaházban működik az eMAG hazai központja
2023 nyarának végén az eMAG Magyarország új székházba, a Wing Zrt. által fejlesztett Liberty irodaház déli szárnyába költözött a Könyves Kálmán körúton. A legnagyobb magyar e-kereskedő* a 40 ezer négyzetméter alapterületű irodaház harmadik és negyedik emeletét, mintegy 3800 négyzetméternyi irodaterületet bérel. Ide tette át székhelyét a cégcsoport két másik brandje, a Sameday futárszolgálat és a felújított okostelefonok piactereként működő Rejoy.hu is.
Stratégiai megállapodást írt alá a Corvinus és az ExxonMobil
A piacvezető magyar gazdasági egyetem és az energiaipari cég magyarországi leányvállalata együttműködésének fő célja, hogy a kölcsönös fejlődés érdekében szorosabbra fűzzék az oktatás-kutatás, valamint a gazdasági szféra kapcsolatát.
Ahol jelen és jövő találkozik
Októberben második alkalommal szervezi meg a hazai járműipar egyik kiemelkedő eseményét, a TECHTOGETHER+-t az autopro.hu csapata, ahol jelen és jövő találkozik. A rendezvény keretében megtartott járműipari konferencián hazánk meghatározó iparvállalatainak top menedzserei adnak elő, az innovatív ipari trendekre fókuszáló szakmai találkozón pedig az itthon tevékenykedő kulcsszereplőkkel találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvény harmadik pillérjeként hazánk legtehetségesebb egyetemistái mérik össze tudásukat a mérnökhallgatói verseny keretében.