Alkotmány 2.0 - Új szériájú közigazgatás
A volt képviselő elkészítette saját alkotmányjavaslatát is. Azt hangoztatta, számára fontos, hogy az új alaptörvény ne csak a koronáról és a hagyományokról szóljon, hanem az új világ új lehetőségeiről is. Szerinte az új alkotmányban olyan szakasznak is kell lennie, amely az alapvető hírközlési - informatikai jogokról szól. Erre azért is szükség van, hogy ne legyenek első-és másodosztályú állampolgárai Magyarországnak, aszerint sorolódva kasztokba, hogy mennyire érik el az információs infrastruktúrák lehetőségeit.
Pettkó András javaslatainak első négy pontja az e-közigazgatás elvi és gyakorlati vetületeit egyaránt érinti. Szó szerint:
1. Az állam a közigazgatás intézményhálózatán keresztül, valamint a szükséges rendelkezések megalkotásával biztosítja, hogy az informatika a demokratizmus megerősödését, kiszélesítését szolgálja, és ne lehessen eszköze a kiváltságok, szellemi és gazdasági monopóliumok kialakulásának.
2. Az informatikához kapcsolódó eszközök és alkalmazások használatát, forgalmazását az állam nem korlátozhatja sem tiltással, sem közvetett szabályozással.
3. A Magyar Köztársaság minden állampolgára számára ingyenesen biztosít 1db állampolgári email címet születése pillanatától. (Az állampolgár nagykorúságáig az állampolgári email cím kezelésének joga és kötelessége a törvényes szülő és gondviselő.)
4. A Magyar Köztársaság minden állampolgárával az Ügyfélkapun keresztül (vagy annak törvénymódosítással is deklarált jogutódján) tartja az elektronikus ügyintézési kapcsolatot.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írná elő a brit kormány
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
- Közösségi oldal plátói szerelmeseknek
- Virtuális véleményünkért a bíróságon felelhetünk
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Visszakozott az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három beterjesztője a tiltakozás hatására
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hajlítható élmény a Try Galaxy segítségével
Már elérhető a Samsung Try Galaxy program frissítése, amellyel a nem androidos okostelefonok felhasználói már magyar nyelven is kipróbálhatják a One UI 5.1.1 szoftver vonzó lehetőségeit és felfedezhetik az új Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 okostelefonok funkcióit. A Galaxy Z Fold5 sokoldalú és magával ragadó kijelzőjének előnyeit újszerűen mutatja be az alkalmazás: két párosított eszközön szemlélteti a hajlítható élményt.
Emeld magasabb szintre az edzésterved a HONOR Watch 4 segítségével
A HONOR bejelentette a HONOR Watch 4-et, a viselhető HONOR készülékek legújabb tagját. Stílusos formatervezés, precíz funkciók, egy nagy, akár 60Hz-es képfrissítésre is képes, 1,75-os színes AMOLED kijelző jellemzik amellett, hogy Bluetooth hívásokra is alkalmas. Mindehhez egy akár 14 napot is bíró akkumulátor társul, amivel tökéletes társ a fittség nyomon követésére bárhol, bármikor.
Az iPhone 15 mostantól hazánkban is megvásárolható
Az ikonikus iPhone sorozat legfrissebb készülékei, az iPhone 15, az iPhone 15 Plus, az iPhone 15 Pro és az iPhone 15 Pro Max mellett az Apple Watch Series 9 és az Apple Watch Ultra 2 is a boltok polcaira kerül szeptember 22-én. Az Apple innovációinak sorában újabb mérföldkövet jelentő termékek mától a tavalyinál jelentősen kedvezőbb áron kaphatóak az iSTYLE hazai, kilenc üzlettel rendelkező Apple Premium viszonteladói hálózatában.
Nemzetközi nagyágyúk beszélnek Budapesten a legfrissebb mesterséges intelligencia trendekről
Október 5-én és 6-án először jelentkezik a Compass Tech Summit, melyre a világ minden tájáról több mint 1.200 szakembert várnak a szervezők a Magyar Vasúttörténeti Park indusztriális miliőjébe.
Az AGON by AOC bemutatja a core gamereket célzó legújabb gaming monitorját
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő-márkája – bemutatja az AOC GAMING CQ27G2S/BK modellt, egy 27 hüvelykes (68,6 cm) QHD ívelt gaming monitort, amely aprólékos tervezésével egyesíti a gaming világ legkeresettebb jellemzőit.