Egyes távközlési cégek teljes profitját elviheti a válságadó

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 18. 08:31

Az ötmilliárd forint árbevétel fölötti rész 6,5 százalékát kell válságadóként befizetniük a távközlési cégeknek, így van olyan vállalat, amelynek ez a teljes profitját is elviheti, s az sem kizárt, hogy a bevétel jelentősen meghaladja majd a kormányfő által említett 61 milliárd forintot - írja a Népszabadság. Szinte bizonyos, hogy elmaradnak a honi távközlési fejlesztések: jövőre alig fog növekedni a mobil széles sávú lefedettség, s csaknem bizonyos, hogy 2012-ben sem indul negyedik generációs mobilinternet-hálózat. A vezetékes oldalon az optikai, valamint következő generációs hálózatok fejlesztése szenvedhet késedelmet – mondták a lapnak ágazati elemzők.

Kivétel nélkül arra figyelmeztettek: a válságadó tervezete egyetlen elem csak, ma még nem tudható, milyen más háttér-megállapodások előzték meg az adó bevezetését. A cégek ugyanis kaphatnak olyan kedvezményeket is, melyek előnyét hosszú távon érezhetik. A lap számításai szerint a Magyar Telekomra 40 milliárd, a Telenorra 11-12, a Vodafone-ra 7, a UPC-re pedig 4 milliárd forintos adó jut idén.
 

Kulcsszavak: adó jog távközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fotózási és videózási tippek a HONOR-tól a téli szezonhoz

A hideg téli hónapokban is számtalan lehetőség nyílik kiváló minőségű fényképek és videók készítésére. Az okostelefonok fejlődésének köszönhetően már nem csak a profi fényképezőgépekkel lehet lélegzetelállító felvételeket készíteni, hanem zsebünkben elférő készülékeinkkel is – akár otthon vagyunk, akár elutazunk sportolni valahova. 

2023. január 26. 12:39

A Rakuten Viber jelentős fejlesztésekkel lépte túl a szuper alkalmazások státuszát

A Rakuten Viber, az üzenetküldés és a hangalapú kommunikáció globális vezetője két jelentős újítást jelentett be világszerte, amely az alkalmazáson belüli márka és felhasználó közötti interakció fejlődésének új szakaszát vetíti előre. Az új funkciók közé tartozik ezentúl a Business Inbox és a kereshető Commercial Account (Kereskedelmi Fiók), amely a Viber hosszú távú szuperapp-stratégiájának következő lépését jelenti.

2023. január 23. 20:24

Januártól a MediaMarkt áruházakban is megvásárolhatóak a Vodafone mobil előfizetései

A tavaly év végén indult próbaüzem sikerét követően, január 18-tól már az összes magyarországi MediaMarkt áruházban megvásárolhatóak a Vodafone előfizetései mobilkészülékekhez. Magyarországon ez az első és egyetlen ilyen komplex, vásárlóbarát megoldás, melyben egy kiskereskedelmi egység a teljes mobiltelefon-választékát szolgáltatói támogatással, előfizetéssel kínálja vásárlói felé. 

2023. január 22. 14:25

Öt hasznos app síeléshez és snowboardozáshoz

A múlt év ugyan leköszönt, de még sokan vágynak a havas terepekre, ahol átadhatják magukat a téli sportok örömének. Bár a síelés vagy a snowboard önmagában is nagyon élvezetes, a megfelelő appok segítségével még többet hozhatsz ki az élményből. Ezúttal öt olyan alkalmazást mutatunk be, amelyek jól jöhetnek a hegyekben.

2023. január 20. 11:30

A Samsung új szoftverfrissítései magasabb szintre emelik a Galaxy Kamera élményt

A Samsung bejelentette a Galaxy Buds2 Pro és a Galaxy Watch sorozat új szoftverfrissítéseit, amelyek magasabb szintre emelik a Galaxy felhasználók számára a tartalomkészítést. A Samsung Galaxy okostelefonok már régóta kiemelkedő fotózási és videózási élményt nyújtanak, lehetővé téve, hogy a felhasználók létrehozzák, megörökítsék és megosszák pillanataikat. 

2023. január 19. 15:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46