A vártnál jobb eredményekről számolt be a Google

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 18. 07:23

A vártnál jobb eredményekről számolt be a Google a harmadik negyedévről szóló gyorsjelentésében.

A világ legnagyobb internetes kereső, illetve tartalomszolgáltató cége július-szeptemberben 2,17 milliárd dolláros nettó jövedelmet ért el, azaz részvényenként 6,72 dollárt, szemben az egy évvel korábbi 1,6 milliárd, illetve 5,13 dollárral. A növekedés 32 százaléknak felel meg.
Bizonyos költségeket nem számolva az egy részvényre jutó nettó jövedelem az idei harmadik negyedévben 7,64 dollár volt, jóval magasabb az elemzők által várt 6,69 dollárral.

 A kaliforniai székhelyű vállalat összbevételei 7,3 milliárd dollárra rúgtak, szemben a 2009. július-szeptemberi 5,9 milliárd dollárral. A Google nettó bevétele - amely már nem tartalmazza a partnerweboldalaknak kifizetett jogdíjakat - 5,48 milliárd dollár volt, míg szakértők előzetesen 5,27 milliárd dollárral számoltak. Egy évvel korábban a nettó bevétel 4,38 milliárd dollár volt.

 A New York-i tőzsde zárását követő néhány percben az elektronikus tőzsdei kereskedésben néhány perc alatt 9 százalékkal - 540,93 dollárról 590 dollárra - ugrott a Google árfolyama a kedvező hírek nyomán.
 

Kulcsszavak: +céginfo Google

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB E-mobility leszállította az egymilliomodik EV-töltőt

Az ABB E-mobility bejelentette, hogy leszállította az egymilliomodik elektromosjármű-töltőjét, ami a legújabb mérföldköve a vállalat azon távlati céljának, hogy az intelligens és megbízható töltési megoldások folyamatos fejlesztésével lehetővé tegye a kibocsátásmentes jövőt.

2023. január 31. 17:11

Dr. Hasznics Milán lett a Qualysoft Csoport globális vezérigazgatója

Dr. Hasznics Milán igazgatósági tag tölti be 2023 januárjától az IT-tanácsadó és szolgáltató Qualysoft Csoport globális vezérigazgatói posztját. A kinevezés a szakember 2022-es magyarországi vezérigazgatói előléptetését követi. A magyarországi feladatkör mellett a cégcsoport német, osztrák, román, szerb és svájci tagvállalataiért is felelős.

2023. január 31. 15:29

Hiszi vagy sem, bárki lehet olajkút-tulajdonos Magyarországról

2022 végén elkezdtek termelni az első részben magyar befektetők által vásárolt olajkutak, melyeknek hozama a múltbéli tapasztalatok alapján akár az évi 25-30 százalékot is elérheti. Glück Róza, a magyar nyelvű ügyfélszolgálattal rendelkező olajkutam.com vezetője elmondta, egy négymillió forint értékű olajkútrészből akkora bevételre lehet szert tenni havonta, mintha egy 40 milliós ingatlant adnánk bérbe. Mivel az utalások dollárban érkeznek, a pénzromlástól sem kell tartani, az értékesítő cég ráadásul visszavásárlási garanciát is kínál a befektetőknek.

2023. január 31. 11:20

A BorsodChem aktívan támogatja a digitális átállást

A Wanhua Cégcsoporton belül elsőként váltott a legmodernebb SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszerre a BorsodChem Zrt. Európában. A kazincbarcikai székhelyű vállalat, amely Európa egyik piacvezető műanyag alapanyag és szervetlen vegyianyag gyártója, és az SAP 2022 elején közös projektbe kezdett. Ennek keretében a társaság régi R3-as vállalatirányítási rendszerét a legújabb, mesterséges intelligenciával is támogatott verzióra cseréli. A vállalatirányítási rendszer korszerűsítését azért sem érdemes halogatni, mert a korábbi SAP Business Suite 7 csomag hivatalos, globális támogatását csak 2027. év végéig vállalja az SAP.

2023. január 31. 09:57

Hogyan érdemes optimalizálni az agrárvállalatok energiafelhasználását?

Nemcsak a takarmányra igaz, hogy az a legolcsóbb, amit mi magunk termelünk meg, ugyanez érvényes a villamos energia előállítására is. A napelem-beruházás az agrárszektorban rövid távon megtérül, főként hogy a jövőben pályázati forrásokkal is lehet majd számolni, amelyekre már most érdemes felkészülni. 

2023. január 30. 19:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46