Megháromszorozta nyereségét a Philips

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 19. 13:05

Az előző évi háromszorosára növelte adózott nyereségét a harmadik negyedévben a Philips Electronics NV; a Magyarországon is érdekelt holland óriásvállalat azonban attól tart, hogy az utolsó negyedévben, különösen a karácsonyi szezonban gyengül az üzletmenet a bizonytalan gazdasági kilátások miatt.

A hétfőn közölt beszámoló szerint a társaság július-szeptemberben 524 millió euró adózott nyereséget ért el az egy évvel korábbi 174 millió után. A kiugró eredményt az izzógyártási részleg és az egészségügyi berendezésekkel foglalkozó üzletág jó teljesítményének és egy Philips-érdekeltség értékesítésének, vagyis egy egyszeri tételnek tulajdonítja a fényforrásgyártásban világelső vállalat.

A forgalom 9,6 százalékkal 6,16 milliárd euróra nőtt, némileg meghaladva az előrejelzésekben szereplő 6,16 milliárdot. A kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény is a vártnál nagyobb - 535 millió euró helyett -, 648 millió euró lett.

A Székesfehérváron egyebek mellett csúcstechnológiát képviselő 3D-s tévékészülékeket, Tamásiban pedig energiatakarékos LED-lámpatesteket gyártó cég már júliusban közölte, hogy az év második felében kedvezőtlen folyamatok várhatók az európai és amerikai gazdaság lassulása miatt. A bizonytalan gazdasági környezetre és a törékeny fogyasztói bizalomra hivatkozva harmadik negyedéves üzleti jelentésében ismét erre figyelmeztetett a társaság, amely szigorú takarékoskodással és létszámleépítéssel reagált a recesszióra.

A fényforrások és az egészségügyi berendezések területén nagy rivális amerikai General Electric (GE) pénteken a vártnál nagyobb bevételcsökkenésről számolt be, erősítve az aggodalmat a válságból való kilábalás lassulásától.

Kulcsszavak: +mérleg Philips

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában

Akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét és gyakorlatilag nullára csökkenti az anyagveszteséget egy nemzetközi díjjal elismert magyar technológia. Az Európa tíz leginnovatívabb építőipari cége közé beválasztott GLT Delta az épületszkennelés, a négydimenziós tervezés és az előregyártás kombinálásával vált pécsi családi vállalkozásból európai referenciákkal rendelkező céggé.

2023. június 2. 21:31

A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára válik elérhetővé a marketing – állítja Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.

2023. június 2. 17:00

Az Unió jóváhagyta a új e-aláíró platformot

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális Uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az Uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform Uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

2023. június 2. 15:29

Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál

Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.

2023. június 2. 12:45

Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk

Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.

2023. június 2. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39