Robbanásszerűen nő a mobil adatforgalom
A 2015-re megvalósuló éves szintű 23 exabyte forgalom egyenlő lesz azzal, mintha a Föld minden lakosa minden nap letöltene egy átlagos könyvet elektronikus úton. Hozzátette, az adatforgalom kiegyenlítődik 2015-re, s a hordozható számítógépek és az okostelefonok egyformán részesülnek belőle. Most még más a helyzet, mert az utóbbiak csak a töredékét, néhány százalékát adják a forgalomnak.
A mobil kommunikáció jövőjét a folyamatos hálózati kapcsolatot igénylő alkalmazások határozzák meg, mint például a zenei letöltések, a navigáció, a levelezés és a közösségi megosztások.
Az eseményen bemutatott ábrák szerint Magyarországon napjainkban 6,2 millióan interneteznek, míg a Facebookot 1,8-2 millióan használják. A mobilosok száma 11,8 millió, akiknek tábora 2015-re 13 millióra bővül. A Nokia Siemens szerint ma 1,7 millió okostelefont használnak a magyar piacon, míg 2015-ben már minden második készülék ilyen lesz. Gyorsan nő a magyar adatforgalom is, 2015-ig éves szinten 54-58 százalékkal.
Ésik Rórbert elmondta, világszinten már tavaly elérte a mobil szélessávú előfizetések száma a 600 milliót, s ezzel a mobil internetezők száma meghaladta a vezetékes előfizetőkét. Az okos készülékek piaca tovább erősödött, 2009 végén közel 400 millió okostelefon-felhasználót regisztráltak világszerte.
Ezzel együtt egyre népszerűbbek azok a szolgáltatások, amelyek folyamatosan ellenőrzik a felhasználó e-mail fiókját, helyzetét, valamint státusát. A trend jól látható: az 500 millió aktív Facebook felhasználó közül mára már több mint 150 millióan mobil készüléken keresztül is használják a közösségi oldalt, és ezek a mobil-felhasználók kétszer olyan aktívak, mint társaik.
Az elemzések szerint világszerte négyszer több felhasználó internetezik mobiltelefonról, mint laptopról, ami tovább nehezíti a hálózatüzemeltetők helyzetét, hiszen az okostelefonok jelforgalma akár 15-ször nagyobb, mint a laptopoké. Egy YouTube videó letöltése okostelefonon keresztül például akkora hálózati kapacitást igényel, mint 500.000 darab SMS egyidejű továbbítása. A folyamatos hálózati kapcsolatot igénylő alkalmazások, például az azonnali üzenetküldés, illetve a helymeghatározáshoz kötött szolgáltatások miatt a készülékek akár minden 15 másodpercben újra kapcsolódhatnak a hálózatra.
A növekvő adatforgalomnak vannak hálózati hatásai is. A hálózattal való folyamatos jelforgalom ugyanis rontja a felhasználói élményt. Sőt, ez a folyamat feleslegesen foglalja le a szolgáltatók kapacitását, aminek következtében hálózati túlterheltség alakulhat ki, ami az okostelefon felhasználók számára gyengébb minőségű szolgáltatást eredményez.
A Nokia Siemens erre a problémára is talált megoldást: kifejlesztett egy olyan, a mobilhálózatokba beépített technológiát, ami kiküszöböli a felesleges jelforgalmat, és növeli az okostelefonok akkumulátorainak üzemidejét.
Egy régebbi definíció szerint okostelefon az, amiben van böngésző, míg egy újabb szerint az okostelefonokban szabványosított interfésszel rendelkező beépített operációs rendszer található, amely harmadik fél programjait is tudja futtatni.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone jövő tavaszra befejezi teljes hálózatának megújítását
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- Új 2,5” SATA-III SSD meghajtók a Verbatim-tól
- NMHH: hárman fellebbezték meg a 900-as tender eredményét
- Vodafone: áprilisra teljes a 4G-s lefedettség
- Öt pályázó jelentkezett a 26 GHz-es sáv elnyerésére
- A Magyar Telekom 2 db 1 MHz szélességű frekvenciablokkot nyert a 900 MHz-es frekvenciaárverésen
- A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot
- Tavaly év végén közel 11,69 millió mobil-előfizető volt hazánkban
- Kimagasló mobiladat-forgalom decemberben a Vodafone hálózatán
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.
Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro
Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását.
Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro
Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít.
Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.
A Rakuten Viber és a Spotify egyesíti erőit
A Rakuten Viber bejelentette partnerkapcsolatát a Spotify globális zenei streaming platformmal. A Viber több százmillió felhasználójának kínál három hónapos ingyenes próbaidőszakot a Spotify Premium előfizetéshez, illetve régiótól függően akár 90%-os kedvezményt a szolgáltatásra.