Nagyobb lett a vártnál a Dell negyedéves profitja
A szakértők által vártnál jobb, a tavalyihoz képest több mint kétszer nagyobb negyedéves adózott eredményt ért el az idei harmadik negyedévben a Dell számítógép gyártó, mert a cégek több pénzt fordítottak elöregedett gépeik cseréjére.
A világ második legnagyobb számítógép gyártójának az adózott eredménye az október 29-ével záródott harmadik negyedévben 822 millió dollár, részvényenként 42 cent lett az egy évvel korábbi 337 millió dollár, részvényenként 17 cent után.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 45 cent, jóval meghaladva a 32 centes szakérői várakozásokat.
A Dell bevétele 19 százalékkal 15,4 milliárd dollárra emelkedett, ami valamivel elmaradt az elemzők által várt 15,76 milliárd dollártól.
Az asztali személyi számítógépek eladása 21 százalékkal, a notebookértékesítés 16 százalékkal nőtt.
A vállalat a folyó negyedévben bevételei "szerény növekedésére" számít a harmadik negyedévhez képest. A szakértők 16,29 milliárd dolláros bevételt várnak.
Kapcsolódó cikkek
- CES: A Dell bemutatta az új Streak 7 tabletet
- Január 3-án jön a Dell tablet-netbook-ja
- A Sandy Bridge alapú Dell Alienware M17x noteszgép néhány részlete
- Új Dell Vostro noteszgép Intel ULV processzorokkal
- Econet.hu: 607,2 millió forint veszteség
- Debütált a Dell tablet netbook-ja
- Bookline: 4,3 százalékkal nőtt a forgalom az I-III. negyedévben
- Az Infineon félvezetőgyártó növelte profitját
- A vártnál nagyobb nyereség a Vivendinél
- Az Intel a tervezettnél 14 százalékkal több osztalékot fizet
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát
Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.
Zöld gasztroreformot hirdet a magyar startup
Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a körforgásos gazdasági modell alkalmazását is.
Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét
Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental országos vállalati kommunikációs osztályának, illetve a gumiabroncs üzletágának nyújt kommunikációs szolgáltatást.
Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.
Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot
A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez.