2,2 milliárd dollárért felvásárolták a Novellt
A hosszú egyeztetés után megszültetett döntés alapján egy magántőkés csoport tulajdonába kerül az Attachmaten keresztül a Novell. Az üzletet a részvényeseknek és a trösztellenes hatóságoknak is jóvá kell hagyniuk, ha minden simán megy, akkor a jövő év elején zárulhat le a felvásárlás. Az üzlet több érdekességet is tartogat, egyrészt a Novell szellemi tulajdonának része egy Microsoft érdekeltségű konzorciumhoz kerülhetnek, másrészt a jelek szerint megkezdődött a SUSE Linux leválasztása az anyacégről. Ennek lehetősége márt korábban is felmerült, aminek a hátterében az eredményességi mutatók állnak. A Novell igazi sikereit a NetWare hálózati operációs rendszerrel érte el, ám ennek fénye a 90-es évekkel együtt elhalványult, míg a SUSE ma is jelentős tényező a piacon. A felvásárlási tárgyalások során jellemző módon nem csak az ár volt a kérdés, hiszen az Elliott Associates korábban 2 milliárdért megvette volna a céget, de a SUSE külön értékesítése is. A kérdést most már az Attachmate dönti majd el, hiszen a korábban elutasított ajánlatok után részvényenkénti 6 dollár 10 centért az egész Novellt megkapja.
Ez kedvező árnak tekinthető, ha figyelembe vesszük, hogy a cég értéke még a bejelentés hatására 6,4 százalékkal megugró árfolyam hatására is csupán 5 dollár 95 cent, valamint a vállalat legutóbbi pénzügyi évében 862 millió dolláros bevétel mellett 212 millió dolláros veszteséget volt kénytelen lenyelni. A kínált ár a hírektől még nem érintett, november 19-i árfolyamnál 9,1 százalékkal magasabb. Mivel igazi osztalékot csak az öt évvel ezelőtti Microsoft per sikere után tudott osztani a cég, a részvényesek aligha tiltakoznak az Attachmate felvásárlás ellen, a piaci verseny tisztasága fölött őrködő hatóságok pedig mivel nem egy közvetlen riválisa vette meg a céget, piaci ellenérdekeltség hiányában vélhetően nem gördítenek akadályt a Novell felvásárlásának útjába.
Kapcsolódó cikkek
- SUSE Linux Dell felhőben
- A Microsoft és a SUSE megújította együttműködését
- A DB2 az első IBM szoftver, amely letölthető a Novell "SUSE Gallery" portáljáról
- Az openSUSE 11.4 már elérhető a LibreOffice első stabil kiadásával
- A Dell is csatlakozott a Novell SUSE Appliance Programjához
- A VMware felvásárolja a Novell-t?
- Ingyenes adok-kapok: megnyílt a SUSE Gallery, a Linux-alapú szoftverkészülékek tárhelye
- Elérhető a Novell SUSE Linux Enterprise 11 Service Pack 1
- A Novell kétmilliárd dollár feletti felvásárlási ajánlatot utasított el
- Stagnáló it-piacon bevételnövekedésre számít a Novell
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását
Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti.
Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!
A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.
Joule – az irodai munka új mértékegysége
Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva.
Így támogatta a digitalizáció Varsó új ékességének felépítését
A Varso Tower, vagyis a Varsó Torony Lengyelország és az Európai Unió legmagasabb épülete, egyben a lengyel főváros legrangosabb építészeti projektje. A maga nemében egyedülálló felhőkarcoló szervesen illeszkedik abba a fejlesztési folyamatba, amelynek célja, hogy Varsót a nemzetközi üzleti élet egyik dinamikusan növekvő központjává emelje. A projekt megvalósításában meghatározó szerepe volt a digitalizációnak, így az épület nemcsak a magasságának, méreteinek, hanem az építésekor alkalmazott innovatív módszereknek köszönhetően is kiérdemli a figyelmet. A fejlesztést Európa egyik meghatározó ingatlanvállalata, a HB Reavis irányította, a kivitelezést a bécsi székhelyű PlanRadar Magyarországon is elérhető szoftvere támogatta.
Műszaki kerámia és tiszta szilikon nyomtatás a Formlabs SLA nyomtatóival
Mostanra tárgyak ezrei készülnek naponta 3D nyomtatással, amelyhez kapcsolódóan rengeteg forrást fektettek az elmúlt évek során az ezeket előállító berendezések folyamatos fejlesztésébe. Azonban ez csak az egyenlet egyik oldala, az ipari felhasználást célzó gyártók a 3D nyomtatók mellett az alapanyagok fejlesztésébe is folyamatosan invesztálnak. A Formlabs éppen most újabb két termékkel, alumínium-oxid kerámiával és 100% tisztaságú szilikonnal bővítette már 40-nél is többféle nyomtatható műgyantát számláló SLA alapanyag-kínálatát. És ez nem minden!