72,8 millió euró adózás előtti eredmény a Sixt Csoportnál

Nyereségre összpontosító stratégia és szigorú költséggazdálkodás 2010-ben

forrás Prim Online, 2010. december 20. 21:20

Az eredményjavulás az árbevétel helyett a nyereségre összpontosító stratégiának, a szigorú költséggazdálkodásnak és az autókölcsönzési üzletág fokozatos keresletélénkülésének köszönhető. Az autókölcsönzés árbevétele 5,1 százalékkal, a tartós bérletből származó árbevétel 0,6 százalékkal emelkedett az első 9 hónapban.

A Sixt Csoport 72,8 millió eurós konszolidált adózás előtti eredményt (EBT) produkált a 2010 januárjától szeptemberig tartó időszakban, szemben az előző év, hasonló időszakában elért 2,6 millió euróval. A Sixt várakozásainak megfelelően az autókölcsönzési és tartós bérleti szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport konszolidált árbevétele némileg csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest. A menedzsment megerősítette az árbevétel és eredmény tekintetében a 2010-es év egészére megfogalmazott kilátásokat, valamint a cégcsoport eredménytervét.

Erich Sixt, a Sixt AG Igazgatótanácsának elnöke: „Az első kilenc hónap eredményei a várakozásainknak megfelelően alakultak. A jó teljesítmény a cégcsoport stratégiájának köszönhető, amely szerint ahelyett, hogy a kereslet újbóli fellendülésére várnánk, inkább a magasabb fedezetet biztosító bevételekre és a költségcsökkentésre koncentrálunk. Mindazonáltal, a gazdaság várható lassulása és egyéb kockázatok óvatosságra intenek a jövő évet illetően.”

A cégcsoport teljesítménye 2010 első kilenc hónapjában:
A januártól szeptemberig tartó időszakban a cégcsoport összes bevétele 1,17 milliárd eurót tett ki. Ez a szám 3,6 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakában mért 1,21 milliárd euróhoz képest, ami összhangban áll az előzetes várakozásokkal. A Németországon kívül elért bevétel ugyanakkor 3,1 százalékkal, 268,7 millió euróra nőtt. Az autókölcsönzés árbevétele 5,1 százalékkal, 603,1 millió euróra emelkedett. Ehhez nagymértékben hozzájárult a Németországon kívül, más európai országokban – főként Spanyolországban és Svájcban – elért árbevétel kiemelkedő, 11,5 százalékos növekedése. A tartós bérlet árbevétele szerény, 0,6 százalékos emelkedéssel 310,6 millió eurót tett ki. A tartós bérletből visszakapott használt gépkocsik értékesítéséből származó bevétel, ami rendszerint jelentős ingadozásokat mutat az év során, 6,2 százalékkal, 160,5 millió euróra csökkent.

A konszolidált adózás előtti eredmény (EBT) 70,2 millió euróval, az egy évvel korábbi 2,6 millió euróról 72,8 millió euróra nőtt az első kilenc hónapban. A látványos teljesítményjavulás legfontosabb összetevői az autókölcsönzés árbevételének bővülése, az elégtelen nyereségtartalommal bíró bevételek kerülése (az árbevétel helyett az eredményre összpontosító stratégiának megfelelően), valamint a cégcsoport költségeinek visszafogása.
Kilenc hónap után a Sixt konszolidált adózott eredménye 54,9 millió euró lett, szemben a tavalyi év hasonló időszakában elért 0,6 millió euróval.

A cégcsoport teljesítménye 2010 harmadik negyedévében:
A rendszerint erős szezonnak számító július-szeptemberi időszakban produkált 406,5 millió eurós konszolidált bevétel 4,8 százalékos csökkenést mutat a tavalyi év ugyanezen időszakának eredményéhez képest (426,8 millió euró). Az autókölcsönzés árbevételének 228,6 millió eurós szintje 9,4 százalékos emelkedést jelent 2009 harmadik negyedévéhez viszonyítva. A tartós bérlet árbevétele 99,0 millió euró lett, ami némileg (-4,3%) alacsonyabb az előző év megfelelő adatánál. A tartós bérletből visszakapott használt gépkocsik értékesítéséből származó bevétel 45,3 millió euróra esett vissza (-25,8%).

A Sixt Csoport 38,0 millió eurós adózás előtti eredményt ért el 2010 harmadik negyedévében, ami 35,2 százalékkal haladja meg a tavalyi év ugyanezen időszakának eredményét (28,1 millió euró).

Továbbra is konzervatív flottapolitika

A Sixt Németországban és más országokban (a franchise rendszerben működő országokat nem számítva) fenntartott bérautóflottája átlagosan 65.700 járművet számlált a január-szeptemberi időszakban, szemben a 2009-es év egészében mért átlagosan 67.700 járművel, amit 3 százalékos csökkenésnek felel meg. Az első félév végén a visszaesés még mintegy 7 százalékos volt.

Megerősített és tovább szélesített finanszírozási bázis

A Sixt Csoport mérlegfőösszege 2,13 milliárd eurót tett ki 2010. szeptember 30-án, ami csak kicsivel haladja meg a 2009. december 31-i adatot (2,10 milliárd euró). A mérleg eszközoldalának legjelentősebb elemei továbbra is az autókölcsönzés eszközei (975 millió euró) valamint a tartós bérleti tevékenység eszközei (736 millió euró).

A cégcsoport 2010 szeptember végén 534 millió eurós saját tőkével rendelkezett, ami mintegy 10 százalékős bővülést jelent 2009 végéhez képest (485 millió euró). A saját tőke aránya 25 százalékra emelkedett (a 2009. december 31-én mért 23 százalékról), tehát továbbra is egyértelműen magasabb, mint az autókölcsönzési és tartós bérleti szolgáltatásokat nyújtó cégek átlaga.

Ez év októberében a Sixt sikeres, 250 millió eurós kötvénykibocsátást hajtott végre német és külföldi intézményi befektetők bevonásával. A jelentősen túljegyzett kötvény újabb eredményes lépés a Sixt Csoport finanszírozási bázisának erősítése felé. A hatéves futamidő javítja a cégcsoport pénzügyi kötelezettségeinek lejárati profilját. Ez év júliusában a Sixt már megjelent a piacon egy 80 millió eurós, ötéves futamidejű kötvényjellegű konstrukcióval.

Kilátások
Az Igazgatótanács a 2010-es év egészét tekintve is a cégcsoport adózás előtti eredményének a tavalyi évhez viszonyított jelentős javulására számít. Az éves konszolidált bevétel ugyanakkor minden bizonnyal kismértékben az előző évi szint alatt marad majd.

A jövőbeni üzleti teljesítményt illetően az Igazgatótanács fenntartja alapvetően optimista várakozásait, jóllehet az európai gazdaság talpra állását fenyegető kockázatok nem tűntek el, sőt, bizonyos esetekben még nőttek is. A cégcsoport célja továbbra is az, hogy visszatérjen a pénzügyi válságot és az általános recessziót megelőző időszak eredményességi szintjéhez.
 

Kulcsszavak: +céginfo Sixt

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05