Putyin likvidálja a Windows-t
Vlagyimir Putyin személyesen kezdeményezte, hogy 2011 közepétől Oroszországban az összes állami intézmény számítógépeit Linux operációs rendszerre, és más nyílt forráskódú szoftverekre állítsák át. A teljes átállás a tervek szerint 2015-re fejeződne be.
Oroszországban már több kísérlet is volt a nyílt forráskódú szoftverek elterjesztésére (főként az oktatásügyben), de különböző lobbicsoportoknak a kellő politikai hátszél hiányában ezt eddig mindig sikerült megakadályozniuk. Mivel a mostani terv mögött személyesen Putyin áll, nem valószínű, hogy bárki szembe merne szállni az alaposan megtámogatott projekttel.
A Linuxra váltás fő indoka, hogy olcsóbb és biztonságosabb a Windowsnál, és csökkenti az ország függőségét az amerikai technológiától.
A terv első, mindössze 17 oldalas dokumentációja szerint 2011 az előkészítéssel és tesztekkel fog telni, és a konkrét átállás 2012-ben kezdődik, a kormányzati szerveknél alkalmazott végleges ingyenes programcsomag pedig csak 2014-ben mutatkozik be.
Kapcsolódó cikkek
- 2012 a lehetőségek éve a nyílt forrású technológiák számára
- ODFA Magyarország: értékalapú versenyt hoz a szoftvermonopólium megszüntetése
- Erősödő ellensúly az MS Office-szal szemben
- Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé
- Milliós megtakarítások nyílt forráskódú szoftverekkel
- Avidemux 2.5.4
- Szabad szoftver konferencia és kiállítás a BME-n
- Windows kártevőt terjeszt a Linux zombihálózat
- Csökkenő Windows, növekvő Linux piaci rész
- Végre szabad utat adott a kormány a nyílt forráskódnak
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk
Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.
Szerverhardver frissítés vs. váltás a legújabb platformra – melyik éri meg jobban?
Az elmúlt időszak gazdasági kihívásai az adatközponti IT-infrastruktúrákat sem kímélik. Egy korábbi felmérés adatai szerint 2020-ban még a válaszadók 42 százaléka azt vallotta, hogy két-három évente frissíti adatközponti szervereit, míg 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ezt minden évben megteszi.
NIS2 és DORA: a kiberbiztonsági felzárkóztatás motorjai vagy újabb felesleges terhek?
Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. A NIS2 esetében a részletek még pontosításra várnak és a tagországok csak később ültetik át a nemzeti jogba az irányelveket, de az biztos, hogy az EU-n belül tevékenykedő cégeknek komoly munkát kell fektetniük abba, hogy eleget tegyenek a jogszabályoknak. Ha észszerűen implementálják az előírásokat a helyi jogrendbe, az jelentős előrelépést hozhat a hazai vállalatok kibervédelmi fejlettségében, ám ehhez kulcsfontosságú, hogy már most elkezdjék a felkészülést. A BlueVoyant szakértői áttekintették, hogy várakozásaik szerint mit jelentenek majd a gyakorlatban a jogszabályok.
A QNAP elvitte legújabb termékeit az idei COMPUTEX kiállításra
A QNAP Systems, Inc. (QNAP), a számítási-, hálózatépítési- és tárolási megoldások vezető innovátora is részt vesz a COMPUTEX TAIPEI 2023 kiállításon (Nangang Exhibition Center, 1. csarnok, standazonosító: J0409a).
Éles részletek és tiszta, gyors tempójú mozgás az AGON by AOC új gaming monitorával
Az AGON by AOC – a világ vezető gamer monitor* és IT-kiegészítő márkája büszkén mutatja be a kompakt Q24G2A/BK modellt az AOC GAMING termékpalettájáról. Ez a gaming monitor egy 23,8″-es (60,4 cm) IPS panellel rendelkezik, amely figyelemre méltó QHD felbontást (2560x1440) biztosít 165 Hz frissítési rátával és 1 ms MPRT válaszidővel. Az 1000:1 kontrasztarányt és 108,7% -os sRGB színskála-lefedettséget kínáló AOC GAMING Q24G2A/BK lenyűgöző látványt és reszponzív teljesítményt nyújt helytakarékos formában.