Apple nélkül is az Apple lesz a sláger Las Vegasban

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 5. 10:20

Az Apple nélkül is az Apple lesz a csütörtökön kezdődő Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai vásár (CES) középpontjában, miután az iparág tucatnyi új táblagéppel próbál az iPad sikerére törni.

A világ legrangosabb műszaki-informatikai szakkiállítására idén mintegy 120 ezer regisztrált résztvevőt várnak, miközben a hordozható számítógépek piacát megrengető Apple a szokásához híven most sem jelenik meg.

 Elemzők szerint a szórakoztatóelektronikai piacon a tavaly eladott 8 millió iPadjével a cupertinói informatikai vállalat vált a legfényesebb csillaggá. A Goldman Sachs amerikai befektetési bank idén mintegy 37,2 millió iPad értékesítésére számít, miközben a Gartner előrejelzései szerint a teljes táblagéppiac idén összesen 55 millió darabos eladása számíthat.

 Tara Dunion, a CES egyik szervezője elmondta, hogy eddig mintegy 40 új táblagéppel találkozott, a számításai szerint a kiállításon akár nyolcvan új típus is megjelenhet. A legnagyobb kihívók között szerepel a dél-koreai Samsung, valamint az amerikai Hewlett-Packard és a Dell informatikai óriások.

 A tavalyi CES-en a háromdimenziós (3D) televíziózás volt a legnagyobb sláger, azonban a viszonylag drága készülékek és a térhatású műsorok hiánya miatt az eladási adatok egyelőre még nem igazolták a vásárlók érdeklődését. A gyártók ezért most továbbléptek, és a televíziók internetes kapcsolatára is nagyobb figyelmet fordítanak. A jövő tévéje tudásban állítólag olyan lesz, mint egy mai okostelefon.

 A kiállításon a szélessávú mobilhálózatok legújabb fejlesztését, a negyedik generációs (4G) mobilkommunikációt is megcsodálhatják az érdeklődők. Az első kísérleti hálózatot az Egyesült Államokban decemberben helyezték üzembe. A technológiával mindkét irányban nagyságrendekkel gyorsabb, azaz a legkevesebb 100 megabit/másodperces sebességet biztosító kapcsolatot telefonok híján még csak laptopokhoz illeszthető USB-s modemeken tudják demonstrálni.

Kulcsszavak: CES 2011 TV Tablet PC Apple

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09