Újabb YouTube-os, Ud Zrt.-hez köthető titkosszolgálati hanganyagokat vizsgálnak

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 6. 09:24

Az Ud Zrt.-hez köthető megfigyelési botrányhoz kapcsolódóan újabb, mintegy húsz, eddig nem ismert hangfelvételt tett közzé egy ismeretlen, magát HungarianDemocratként jegyző felhasználó a YouTube videómegosztó portálon. Az Alkotmányvédelmi Hivatal azt vizsgálja, hogy a hangfelvételek között található-e olyan, amelyet a polgári elhárítás nem adott át a nyomozó hatóságnak.

Vizsgálatot indított az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), miután újabb, a titkosszolgálatok által rögzített hanganyagokat tettek fel a YouTube videomegosztó portálra - olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.

A napilap információi szerint az AH azt vizsgálja, hogy a hangfelvételek között található-e olyan, amelyet a polgári elhárítás nem adott át a nyomozó hatóságnak, amikor a lehallgatási üggyel összefüggésben eljárások indultak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a vizsgálat eddigi eredményei alapján a most közzétett beszélgetéseket azoknak a korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) állományában dolgozó munkatársaknak a közreműködésével rögzítették, akiknek a nyugdíjazását még Laborc Sándor, a szervezet korábbi főigazgatója hagyta jóvá.

A cikk szerint a telefonlehallgatások folytatására jogosult Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nem volt hajlandó részt venni az UD Zrt. elleni akcióban, ezért azokat nem a szakszolgálat bázisán, hanem külső helyszínekre "kihajtott" telefonvonalakon végezték. Nemzetbiztonsági berkekben valószínűsítik, hogy tömegével kerülhettek ki telefonlehallgatások során rögzített hanganyagok a polgári titkosszolgálatoktól - tartalmazza az írás.

A Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: nem zárható ki, hogy a szervezettől távozott személyek más üggyel összefüggésben is nyilvánosságra hozhatnak hangfelvételeket.

A cikk felidézte: az internetre felkerült lehallgatott telefonbeszélgetéseken az UD Zrt. vezetői tárgyalnak például Csányi Sándor OTP-vezérrel, a feleségével, illetve Hernádi Zsolt Mol-elnökkel.

Az Ud Zrt.-hez köthető megfigyelési botrányhoz kapcsolódóan újabb, mintegy húsz, eddig nem ismert hangfelvételt tett közzé egy ismeretlen, magát HungarianDemocratként jegyző felhasználó a YouTube videómegosztó portálon - olvasható a Népszabadság internetes kiadásában szerda este megjelent cikkben is. A kiszivárogtatott felvételek zömén a nol.hu állítása szerint "Tóth János az Ud Zrt. vezetője hallható, s a beszélgetőpartnerei között van Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Csányi Erika, az OTP-vezér felesége, valamint maga Csányi Sándor is".

A megfigyelési botrányba keveredett UD Zrt.-t egyebek mellett államtitoksértés, lőfegyverrel való visszaélés és személyes adatok jogosulatlan megszerzése miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója, Laborc Sándor jelentette fel még 2008 szeptemberében - emlékeztetett a cikk.

A vádak többségét az ügyészség utóbb megalapozatlannak találta. Szilvásy György volt titokminiszter és Dávid Ibolya, az MDF egykori elnöke ellen viszont büntetőeljárás folyik, mert a vád szerint szerepük lehetett abban, hogy hasonló felvételek korábban nyilvánosságra kerültek. Emellett a cég több személyiségi jogi pert is indított, továbbá a titkosszolgálattól, illetve a felügyeleti szervétől másfél milliárd forint vagyoni kártérítésre tartanak igényt - írta a nol.hu.

Kulcsszavak: politika jog YouTube

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.

2024. január 3. 11:50

Újabb településeken válik elérhetővé a Vodafone gigabites internete

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit* sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő vezetékes hálózatának 81%-án tapasztalhatják meg a Vodafone-ügyfelek az otthoni szórakozás élményét a nagykapacitású, szupergyors internettel és TV élménnyel.

2023. december 1. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09