Jövő héten indul Rupert Murdoch iPadre tervezett napilapja
A napilap indulását hivatalosan a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában jelentik be január 19-én - közölték az esemény részleteit ismerő, felhatalmazás hiányában névtelenül nyilatkozó informátorok.
Az ünnepségen Rupert Murdoch, a News Corporation tulajdonosa és Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója személyesen is jelen lesz. További részletek egyelőre nem ismertek, ezért még azt sem tudni, hogy valóban fizetős lesz-e, és ha igen, mennyibe fog kerülni a kizárólag iPaden elérhető digitális újság.
Murdoch a fizetős internetes hírszolgáltatás elterjesztését szorgalmazza, miután a média meghatározó szereplői közül egyre többen döbbentek rá, hogy nem működik az a modell, amely szerint a világhálón kínált ingyenes újságok a reklámbevételekből pótolhatják az online szolgáltatás költségeit.
A múlt hónapban rendezett befektetői konferencián Chase Carey, a News Corp alelnöke úgy fogalmazott: a The Daily kis tételnek számít, mert csupán a szerény szerkesztőség költségeit kell majd fedezni, szemben a hagyományos napilapokkal, amelyeknek nyomdai és szállítási költségei is vannak.
Carey a táblagép előnyeit hangsúlyozva kifejtette, hogy éppen az új eszközzel elérhető egyedi felhasználói élmény miatt sem akarják, hogy az újság asztali gépeken, vagy laptopokon is olvasható legyen.
A The Daily alapvetően amerikai témákkal foglalkozik majd, elegyítve a minőségi és a bulvár újságírás elemeit.
Kapcsolódó cikkek
- Y Magazin: iPad-férfimagazint indít a Sanoma
- Nem népszerű Kínában a "Vörös Pad", a kommunista párt híveinek iPad-je
- Webit-díjas lett a Story magazin iPad-es digitális kiadása
- Editions – új iPad magazin
- Egyre több újság a Digitalstand kínálatában - immár okostelefonokon is
- 190 éves a Guardian
- Búcsú a Terminal.hu-tól
- Az Apple bíróságon akarja megállítani az iPad, iPhone másolását
- Google One Pass kontra AppleStore - 10 százalék a 30-cal szemben
- Új Yahoo termék: Livestand, avagy személyre szabott hírek
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Két fontos újítást vezet be a Yettel, és az OtthonNet tarifához automatikusan 5G-routert is biztosít
Majdnem megkétszereződött egy év alatt az otthoni internetes ügyfelek átlagos adathasználata a Yettelnél, és a legtöbb adatot az 5G-s felhasználók forgalmazták. Az ügyfeleknek még inkább kedvező újdonságokkal pedig újabb szintet lép a Yettel OtthonNet szolgáltatása: a mobiltechnológia előnyeit kihasználva mostantól még egyszerűbben és gyorsabban beüzemelhetővé, valamint rugalmasabban használhatóvá vált. A szolgáltatás országszerte már 2,5 millió címen érhető el a Yettel eddigi legjobb hálózatán.
Az NMHH az elégséges internetről végzett piackutatást
Az internet sem korlátlan. A technológia meghatározza, hogy egy hálózat mekkora adatforgalmat képes lebonyolítani. A hálózat kiépítése, fejlesztése, fenntartása költséges, melyet a szolgáltatók – részben – az igénybevételtől függően terhelnek az ügyfelekre. Éppen ezért díjcsomagokat határoznak meg. De mit gondolnak maguk a felhasználók a számukra elégséges otthoni sávszélességről és mobilinternet adatkeretről? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internethasználókat vizsgáló piackutatása erre kereste a válaszokat.
A tanévkezdést támogatja a Vodafone új akciója
A korábbi években megnövekedett érdeklődést tapasztalt a Vodafone Magyarország vezetékes szolgáltatásai iránt az iskolakezdés időszakában, ezért a vállalat az új tanévkezdetben a növekvő ügyféligényre reagálva, fél évig fél áron teszi elérhetővé otthoni internet szolgáltatásait. A kedvezmény 2023. augusztus 15. és 2023. október 31. között megkötött új, határozott idejű lakossági internetelőfizetés esetén automatikusan aktiválódik.
LEO-műholdak: zsákutca vagy forradalom a szélessávú internetben?
A LEO-műholdak a világ minden szegletébe elhozhatják a nagy sebességű internetet – ha nem állnak egymás útjába. A Deloitte TMT Predictions 2020-as jelentése így fogalmazott: az alacsony Föld körüli pályán (LEO) működő műholdak konstellációi vagy forradalmat hoznak el a szélessávú szolgáltatásokban, vagy egy nagy rakás űrszemét keletkezik. Három évvel később még mindig nem teljesen egyértelmű, melyik szcenárió jön be, sok vállalat azonban továbbra is az előbbire szavaz.
Egyre többen ismerik fel Elon Musk “Starlink” technológiájának előnyeit
A gyenge internetkapcsolat miatti kellemetlenségeket senkinek nem kell bemutatni, és bár az informatika az elmúlt 5 évben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, az említett probléma rengeteg embernek okoz bosszúságot napjainkban is, legyen szó akár magáncélú, akár üzleti felhasználóról. Ennek hamarosan vége lehet: 2023-ban már Magyarországon is elérhető és megfizethető megoldás a Starlink szatellit alapú internet-szolgáltatás, ami hamarosan nagy hatással lehet az egész hazai távközlési piacra.