Táblagépek és okostelefonok fejlesztésére alakít részleget a Lenovo

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 19. 10:11

Táblagépek és okostelefonok fejlesztésére külön részleget alakít a Lenovo, amely a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártójaként bízik az internetkapcsolatra képes mobileszközök bővülő piacában.

A pekingi székhelyű informatikai vállalat közleménye szerint az új részleg táblagépeket, okostelefonokat és más, internetkapcsolattal rendelkező szórakoztatóelektronikai berendezéseket fog fejleszteni.

 A táblagépek sikere az Apple egy évvel ezelőtt bemutatott iPadjével kezdődött. A tavaly eladott 8 millió darab után a Goldman Sachs amerikai befektetési bank 2011-re mintegy 37,2 millió iPad értékesítésére számít, miközben a Gartner előrejelzései szerint a teljes táblagéppiac idén összesen 55 millió darabos eladása számíthat.

 Számtalan gyártó az Apple-t megelőzve már korábban is kínált olyan laptopokat, amelyeket kifordítható kijelzővel táblagépként lehetett használni, azonban az iPad volt az első, amely az eddigi fejlesztések jelentős részét tartalmazva, egyedi formatervezéssel, és a vetélytársaihoz képest viszonylag olcsón, 499 dolláros (mintegy 100 ezer forintos) bevezető áron jelent meg.

 A Lenovo, mint sok más gyártó, bízik abban, hogy még számtalan táblapécének van helye a piacon - magyarázta Peter Hortensius termékfejlesztési igazgató, hozzátéve, hogy számos nyertese és vesztese lesz a táblaszámítógépek szempontjából jelentős 2011-nek.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hamar eldől, hogy a lányok nem lesznek mérnökök

A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása. A független, integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató ezen szeretne változtatni: a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szakmai partnerségével középiskolás lányoknak ingyenes tehetségprogramot indít.

2023. szeptember 21. 15:44

Megkezdte működését a Kyndryl Alapítvány a helyi közösségek fejlődéséért

A Kyndryl, a világ legnagyobb IT-infrastruktúra-szolgáltatója szeptember 18-án elindította a Kyndryl Alapítványt. Az alapítvány olyan nonprofit szervezeteket támogat majd, amelyek kritikus társadalmi problémákra keresnek megoldásokat. A Kyndryl Alapítvány a vállalat globális vállalati jószolgálati programját terjeszti ki, és jelzi, hogy a Kyndryl elkötelezett a pozitív társadalmi szerepvállalás mellett, összhangban az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaival.

2023. szeptember 21. 14:18

Binance-felmérés: az adományozók harmada már blokkláncon utal

Átlátható, jól nyomon követhető módja az adományozásnak a blokklánctechnológián alapuló átutalás. Ez a három fő előnye a kriptovalutában történő jótékonykodásnak a Binance által megkérdezett emberek szerint. Bár a legtöbben még mindig inkább hagyományos pénzügyi eszközökkel támogatnak jótékony célokat, a felmérésben megkérdezettek közel harmada már a kriptót részesíti előnyben. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje a közelmúltban több millió dollárnyi kriptovalutát utalt át a katasztrófa-sújtotta területeken élő felhasználóinak Marokkóban, Líbiában és Törökországban.

2023. szeptember 21. 12:47

Innovációs versenyt rendez a Bosch: fiatalok jelentkezését várják, több mint 4 millió forint a tét

Útakadályokat detektáló drón, vezeték nélküli hőérzékelő kocka, automatizált szellőztető rendszer – csupán néhány úttörő megoldás, melyeket az elmúlt években hoztak össze a Code #LikeABosch hackathon szemtelenül fiatal résztvevői, mindössze 48 óra leforgása alatt. A hibrid innovációs verseny idén szeptember 29-30-án várja a középiskolás és egyetemista indulókat, akik szívesen tesztelnék problémamegoldó képességüket olyan hardveres és szoftveres kihívásokban, melyekkel valós változást hozhatnak az emberek életébe. Érdemes megfontolni a személyes részvételt nemcsak a közösségi élmény, de a helyszín miatt is, a szentendrei úti Gamerland ugyanis a szünetekben is szórakoztató programok tárházát kínálja a fiatal ötletgazdáknak.

2023. szeptember 21. 11:25

Változás a Magyar Telekom felsővezetésében

Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere 2024. január 1-től a T-Systems International-nél folytatja karrierjét Chief HR Officerként. Új feladatkörében a világ 20 országában jelen lévő 28.000 fős T-Systems International felsővezetésének tagjaként a HR vezetői feladatokat fogja ellátni. Ezért Friedl Zsuzsanna 2024. január 1-jével távozik a Magyar Telekomnál betöltött pozíciójából.

2023. szeptember 20. 14:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59