Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 21. 09:10

Az idén 10 milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay internetes kiskereskedelmi értékesítési portál.

A 2010-es negyedik negyedévben az eBay értékesítési árbevétele 5 százalékkal 2,5 milliárd dollárra emelkedett, éves értékesítési árbevétele pedig elérte a 9,2 milliárd dollárt. A portálon eladott cikkek száma a negyedik negyedévben tíz százalékkal emelkedett a 2009-es negyedik negyedévihez képest.

 Az idei évre 10,3-10,6 milliárd dolláros értékesítési árbevételt vár az eBay. Nyeresége pedig az árbevétel várt 15 százalékos növekedésénél nagyobb mértékben emelkedik majd.

 A tavalyi utolsó negyedévben és az egész évben azonban csökkent a nyeresége: a negyedik negyedéves 59 százalékkal 559 millió dollárra, az éves pedig 25 százalékkal 1,8 milliárd dollárra. Igaz, a 2009-es bázis értékek magasak, mivel az eBay ekkor adta el internetes telefon szolgáltató érdekeltsége, a Skype többségi részesedését.

 Az eBay bevételi forrásai az internetes értékesítési portál mellett a PayPal fizetés bonyolító szolgáltatással is bővültek tavaly. Az internetes számlakiegyenlítési lehetőségek igénybe vétele rohamosan emelkedik. Tavaly 94,4 millióra emelkedett a PayPal által kezelt fizetési számlák száma, havi egymilliós növekedési átlaggal. A PayPal ügyfelei nem csak eBay vásárlásaikat egyenlíthetik ki a szolgáltatással, de más online üzletekkel szembeni fizetési kötelezettségeiket is. Az eBay díjat számol fel a fizetések lebonyolításáért.

 Az eBay bővítette divatcikk kereskedelmi üzletágát. Decemberben vásárolta meg a német brands4friends online vásárlási klubot. A platform tagjai számára korlátozott számban gyártott márkacikkek vásárlását teszi lehetővé. A németek a harmadik legnagyobb áruforgalmat bonyolítják le az eBay portálon az amerikaiak és a britek után.

 Az eBay kiskereskedelmi értékesítési platformjának profiljában az aukciók és a használt cikkek mellett növelni tervezi a fix áras értékesítések, az üzleti értékesítések és az új árucikkek részarányát és ezzel közvetlen konkurenciát kíván támasztani az amazon.com kiskereskedelmi portálnak.
 

Kulcsszavak: +céginfo eBay

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális képességekkel a munkanélküliség ellen

A digitális képességek fejlesztése lehet a leghatékonyabb módja, hogy olyan embereket segítsünk vissza a munka világába, akik a közelmúltban valamilyen okból kiszorultak a munkaerőpiacról. A hátrányos helyzetű álláskeresőket karolja fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Incorpora projektje, amelyhez a Microsoft Magyarország is csatlakozott – digitális kompetenciafejlesztő tréninggel.

2020. július 12. 10:03

Kezd újraindulni az élet a járműiparban

Komoly következményekkel járt a koronavírus miatti leállás, amelyhez hasonlót még a 2008-as gazdasági világválság idején sem tapasztalt a járműipar. A COVID-19 nem várt kihívások elé állította az autógyárak beszállítóit is; fennmaradásuk érdekében gyorsan alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. Már megkezdődött a fellendülés, igaz a cégek teljes kapacitásának visszaállásáig még hosszú hónapokat kell várni.

2020. július 11. 14:55

A virtuális tárgyalóban is fontos a személyesség

Sokan fognak visszatérni a munkahelyükre a járvány után, de még többen lesznek azok, akik továbbra is a távolból, vagy részben távolról fognak dolgozni – ez derül ki a Microsoft friss, már a járvány után készített, globális felméréséből. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt bizonyították: minél személyesebb és életszerűbb a találkozás a virtuális térben, annál hatékonyabb az értekezlet. A Teams sci-fi-be illő fejlesztésekkel siet az új ügyféligények elébe.

2020. július 11. 11:58

A Tech Data hozzávetőleg 750 millió dollárt fordít a digitális transzformáció felgyorsítására

Az Apollo Global Management magántőke-társaság befektetői által végzett akvizíciót követően a Tech Data bejelentette, hogy hozzávetőleg 750 millió dollárt tervez befektetni a digitális transzformációt elősegítő kezdeményezésekbe az elkövetkező öt évben. A beruházással a Tech Data azon stratégiáját kívánja erősíti, melynek célja azoknak az innovációknak a felgyorsítása, melyek révén sokrétűbb tapasztalatokat és magasabb fokú agilitást biztosíthatnak a vállalkozásoknak a technológiai ökoszisztéma minden területén.

2020. július 11. 09:40

Gyártás a Covid-19 időszakában

Hogyan lehet biztosítani az ellátási láncot vírus idején? Erről beszélgettünk Martin Kjaerboval az Universal Robots ellátási láncokért felelős alelnökével.

2020. július 10. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

2020. június 15. 16:23

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15
online sportfogadás