Miért kellett Eric Schmidtnek távoznia a Google éléről?

primhirek, 2011. január 26. 09:35

Bár békésnek tűnt a vezetőváltás a Google élén (ld.  http://hirek.prim.hu/cikk/2011/01/21/valtozasok-a-google-elen), amit megerősít az is, hogy Eric Schmidt 100 millió dollár részvény- és opciócsomaggal vonulhatott a második vonalba (korábban havi 1 dollár volt a fizetése), egyes elemzők a kínai piacról történt kivonulást sejtik a háttérben, ez okozott már egy ideje nézeteltérést a vezérigazgató és az alapítók között.

Egy céghez közeli tanácsadó szerint, Eric Schmidt nagyon dühös volt, amikor a két alapító, Larry Page és Sergey Brin egy éve arról döntött (lényegében Schmidt háta mögött), hogy kivonul a kínai piacról. (Ld.: http://hirek.prim.hu/cikk/77015/). Schmidt szerinte ez helytelen döntés volt.

Kapcsolata az alapítókkal mindig is érdekes volt, ő maga „felnőtt felügyelő”-nek nevezte magát, a két „géniusz” menedzserének. Ez jól is működött mindaddig, míg nem jöttek a problémák. A kínai döntés után megromlott kapcsolat, a Facebook térhódítása a közösségi oldalak terén, az egyre nehezebben működő szervezeti bürokrácia, a Google-t ért támadások az adatvédelmi törvények, szerzői jogok megsértése miatt az alapítók egyre elégedetlenebbé váltak. Schmidt elkezdett gondolkodni a távozásán. Miért is ne tenné? 55 éves milliomos, még egy évig ügyvezető igazgatóként ott lesz a cégnél, aztán csinál valami mást – véli a tanácsadó.

Azért az új ügyvezetőnek sincs miért aggódnia. Bár Larry Page-nek és a Google-nek is sok új kihívással kell szembenéznie, és lehet, hogy a Facebook a hónap slágere, a Google még mindig 15-ször annyi bevételt termel évente, és bár a Facebook jön felfelé, azért a tízmilliárdok még messze vannak (Ld.: http://hirek.prim.hu/cikk/2011/01/24/6-milliard-dollaros-reklambevetelt-konyvelhetnek-el-az-iden-a-kozossegi-szajtok). 

Kulcsszavak: Kína Google

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A BenQ új gamer projektorai példátlan részletgazdagságot nyújtanak a játékosoknak

A BenQ, a világ vezető DLP 4K projektormárkája, és a digitális életmód eszközök innovátora két vadonatúj 4K HDR okosprojektort hozott a piacra Európában az AAA konzolos játékokhoz, amelyeket arra optimalizáltak, hogy a játékosok példátlan szintű in-game audiovizuális részletekben merülhessenek el otthonuk bármely helyiségében.

2023. szeptember 28. 19:40

Napi 75 milliót lopnak a csalók a kibertérben

Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

2023. szeptember 28. 18:34

A magyar dalszerzők nem félnek a mesterséges intelligenciától

Vajon még képesek vagyunk megkülönböztetni a mesterséges intelligencia és az igazi dalszerzők által írt dalokat? Erre a kérdésre keresi a választ az Artisjus kísérlete, melyben bárki részt vehet október 8-ig, a Dalszerzők napjáig a kösziadalt.hu oldalon. A magyar dalszerzők ötöde próbált már ki valamilyen MI programot, köztük a zenei producerek 49%-a használt már ilyet munkája során. Ugyanakkor a közönség jelentős része szkeptikus a gép által komponált zenékkel szemben, de elvből csak 13% utasítja el azokat – derül ki a témához kapcsolódó előzetes kutatásokból.

2023. szeptember 28. 17:08

Tíz autósból hét rosszul reagál egy megkülönböztető jelzésű jármű érkezésére

Bár az autósok nagy része hetente találkozik megkülönböztető jelzést használó járművel, a szakemberek és a segítségnyújtók tapasztalata szerint tíz autósból csak három reagál ilyenkor megfelelően. A többiek rossz döntést hoznak, vagy megkésett reakciójukkal akadályozzák a szirénázó járművek haladását. Pedig sok esetben akár fél percen is múlhat egy emberélet. A Magyar Suzuki „Együtt utakon – Adj utat, ments életet!” kampányában a mentőszolgálat, katasztrófavédelem és rendőrség közreműködésével a segítségnyújtók közlekedési támogatására szeretné felhívni a figyelmet.

2023. szeptember 28. 15:43

Megérkezett Magyarországra a csúcstechnológiát és a divatot ötvöző HUAWEI WATCH GT 4

Már Magyarországon is kapható a Huawei legújabb okosórája, a kifinomult dizájnnal, illetve innovatív egészségügyi- és fitnesz funkciókkal felszerelt HUAWEI WATCH GT 4. Az új okosóra számos technológiai újítással járul hozzá az egészségfigyeléshez: a szívverés szabályosságának mérésétől a részletes pulzus-elemzésen át a pitvarfibrilláció kockázatának észleléséig még átfogóbb információkat ad a szív egészségéről.*  Emellett az okosóra már alvás közbeni légzésfigyelésre és kalóriakezelésre is képes. Az órát a nagyközönség október 7-én délelőtt személyesen is megtekintheti a MediaMarkt budaörsi áruházában. 

2023. szeptember 28. 14:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59