Android alkalmazásnak álcázott vírusok

Vértes Judit, 2011. március 2. 10:30

Egyre inkább terjednek az Android alkalmazásoknak álcázott vírusok – olvashatjuk a Symantec blogoldalán.

A törvényes alkalmazások hamisítványai között található a Steamy Window, mely nagyon nehezen különböztethető meg az eredetitől, egyedül az lehet gyanús, hogy a telepítésnél sűrűbben kér engedélyezést. A telepítés után azonban egy Android.Pjapps vírus kerül az eszközünkre. A hamis szoftver használat közben is ugyanúgy működik, mint az eredeti, de közben a háttérben a vírus kiépíti hálózatát, spam-eket, emelt-díjas üzeneteket küld.

Ahogy az Android készülékek népszerűsége nő, úgy lesz egyre inkább a ciberbűnözés célpontja. Augusztusban jelent meg az első vírus Android rendszerű eszközökön, mely szintén reklámok küldésével, és emelt-díjas számokra küldött üzenetekkel próbálta növelni a felhasználó költségét és terjesztőinek bevételét.

 A Symantec nem kívánja megnevezni azt a weboldalt, ahol a fent nevezett vírust találták. A weboldalon bárki létrehozhat vagy megoszthat másokkal Android alkalmazásokat, teljesen törvényesen. A Symantec mégis azt tanácsolja, hogy csak hivatalos Android oldalakról töltsünk le és telepítsünk alkalmazásokat, ha el akarjuk kerülni egy esetleges hamis szoftver veszélyét. Ezenkívül az operációs rendszeren beállíthatjuk, hogy ne töltsön le nem hivatalos oldalról érkező alkalmazást.
 

Kulcsszavak: security vírus Android

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Napi 75 milliót lopnak a csalók a kibertérben

Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

2023. szeptember 28. 18:34

A Zyxel új modellekkel bővíti népszerű switch sorozatát

A hagyományos switchek továbbra is az üzleti hálózati infrastruktúra gerincét képezik még a vezeték nélküli hálózatok korában is. A Zyxel GS1915 switchek gazdag funkciókészletet kínálnak, beleértve a nagy teljesítményű Power of Ethernetet (PoE) és a Nebula felhőalapú kezelést. Ráadásul rendkívül megfizethető áron kaphatók, emellett remek ár-érték arányú csomagban is elérhetők élvonalbeli vezeték nélküli hozzáférési pontokkal együtt.

2023. szeptember 27. 18:45

A Thermaltake The Tower 200 Mini toronyház új zöld színekben debütál

A Thermaltake bejelentette a The Tower 200 Mini toronyházak új verzióit a PC-rajongók kedvenc Turquoise, Racing Green színeiben, valamint az idei év új árnyalatában, Matcha Greenben. A Tower 200 egy kicsi, mégis tágas mini-ITX toronyház, amely egy ikonikus, függőleges kialakítással érkezik, képes befogadni akár egy 4090-es grafikus kártyát, és akár egy 280 mm-es AIO-t is támogat. A felhasználók már nagyon várták a The Tower 200 különböző színű változatait, a Thermaltake pedig meghallotta ezeket az igényeket. 

2023. szeptember 27. 17:19

Joule – az irodai munka új mértékegysége

Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva. 

2023. szeptember 27. 14:23

Elismerték az Epson fenntarthatósági törekvéseit

Az Epson idén harmadjára nyerte el a DataMaster Lab GREEN Award díját, amellyel tintasugaras innovációját és általános fenntarthatósági erőfeszítéseit ismerték el. Ráadásul dupla elismerést zsebelhetett be a márka, ugyanis a terméktesztek során a DataMaster ötcsillagos értékelést adott az Epson AM-C többfunkciós tintasugaras másolóinak.

2023. szeptember 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38