Az Apple bíróságon akarja megállítani az iPad, iPhone másolását

forrás Prim Online, 2011. április 19. 16:01

Az iPad2 bejelentésekor Steve Jobs még a gyorsaságot és az innovációt tartotta az utánzás elleni legjobb védekezésnek, bár feltehetően már akkor is a Samsungra gondolt, amikor ezt mondta: "Most versenytársaink kezdhetik elölről: mire lemásolták az iPad-et, mi megint egy nagyot léptünk előre, újra van egy generációnyi fórunk". Persze ha a piac ezt a fajta védekezést nem díjazza kellőképp, akkor vannak más eszközök is: a Samsung ellen az Apple múlt pénteken egy szabadalmi bírósági keresetet is benyújtott, és a Motorolát is másolással vádolja.

 

Beadványában az Apple mindenek előtt a tavaly év végén bemutatott Samsung Galaxy Tab kapcsán veti fel bizonyos szabadalmak megsértését, míg a Samsung Galay S telefon esetében elsősorban a designt nehezményezi, miszerint az "épp úgy néz ki, mint egy iPhone".

 

Az Apple szóvivője, Kristin Huguet, a szabadalmi eljáráshoz fűzött kommentárjában már a Motorola Xoom-ot is megemlítette, mivel szerinte nincs érdemi különbség a különféle androidos táblagépek között, egy kaptafára - konkréten az iPad mintájára - készültek. Szerinte ez nem egyszerűen a technológia követése, hanem "kirívó másolás".

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09