Átalakulóban az elektronikus levelezés

forrás Prim Online, 2011. április 20. 10:48

Egy év alatt nőtt a szakadék az internetes böngészőn keresztül elérhető webmail szolgáltatások, valamint az egyéb levelezőprogramok népszerűsége között, ugyanis míg az internetes szolgáltatások jelentősége nőtt, addig a szoftveres levelezőklienseké csökkent a 2009. év végi adatokhoz képest – többek között ez derült ki a KutatóCentrum évente ismétlődő E-Mail User Reportjából, amely a hazai aktív internetezők e-mail használatát vizsgálva átfogó képet nyújt az elektronikus levelezési szokásokról. A jelentés beszámol arról is, hogy egyre gyakoribb a mobil-telefonon megírt és elküldött e-mail, főleg a fiatal férfiak körében.

A leggyakrabban használt címre érkező levelek küldéséhez és fogadásához az e-mailezőknek már több mint fele vesz igénybe valamilyen webmail szolgáltatást, szoftveres levelezőprogramokat azonban a 2009-ben mért 44 százalékkal szemben már csak 38 százalék használ erre a célra. „Ez többek között a Gmail terjedésének is köszönhető: míg 2009-ben a megkérdezettek csupán 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gmailes postafiókját jelenleg is aktívan használja, addig 2010. év végére ez az arány 42 százalékra emelkedett” – emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. – „Ezzel a második helyet foglalja el a Freemail mögött, amely ugyan még őrzi vezető pozícióját, de veszített előnyéből” – tette hozzá a szakember. Míg ugyanis 2009-ben az e-mailezők 48 százaléka használta aktívan a Freemailt, 2010 év végére már csak a megkérdezettek 44 százaléka. 

 

 

A Gmail egyébként nemzetközi szinten is nagy sikereket könyvelhet el: 2009-ben világviszonylatban 37 millió felhasználóval felzárkózott a Yahoo és a Hotmail mögött a harmadik helyre (Return Path, 2009), amit jelenleg is őriz 217 millió felhasználóval (comScore, 2011).

 

Ami az eszközöket illeti, többnyire még konzervatívak vagyunk: a legtöbben asztali számítógépen (86%) vagy laptopon (45%) e-maileznek. Ugyanakkor a mobiltelefonok ilyen célú használata a 2009-ben mért 9 százalékhoz képest nőtt, és elérte a 11 százalékot. Minél régebb óta e-mailezik valaki, annál valószínűbb, hogy laptopot vagy mobiltelefont is használ elektronikus levelezése során, és a 35 évnél fiatalabbakra is sokkal inkább jellemző a mobil eszközökön keresztüli e-mailezés. Ami a nemeket illeti, az e-mailezési szokások is igazolják, hogy a férfiak nyitottabbak a technikai újításokra: az erősebb nem képviselői kétszer akkora arányban használják mobiltelefonjukat elektronikus levelezésre, mint a nők, és a PDA használata is inkább a férfiakra jellemző.

Kulcsszavak: kutatás e-mail

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországon is élőben követhetik a nézők Kimi Raikkönen visszatérését

Az ARENA4 és az ARENA4+ nézői élőben láthatják Magyarországon Kimi Raikkönen visszatérését. A Formula-1-es világbajnok vasárnap este futja élete első NASCAR Cup Series versenyét a Watkins Glen International szupergyors pályáján. Raikkönen tavaly jelentette be a visszavonulását az F1-ből, a 42 éves klasszist a szezonzáró futam óta nem is láthattuk a kormány mögött. Eddig. Az ARENA4 és az ARENA4+ – a NASCAR Cup Series többi futamához hasonlóan - ezt a versenyt is közvetíti, így a rajongók élőben követhetik, hogy mire lesz képes a Jégember az amerikai topszériában.

2022. augusztus 18. 20:26

Ezekre érdemes figyelnünk csomagrendelésnél

Jóllehet, hogy még javában zajlik a nyár, azonban érdemes lehet idén is előrelátónak lennünk, ha a karácsonyi ajándékbeszerzésekre gondolunk. Bár még hónapok vannak háta az évből, de az ősz beköszöntével a logisztikai szektor rendszerint megnövekedett áruforgalommal üzemel, amellyel az idei évben is érdemes számolnunk. Azért, hogy sikeresen és időben megérkezzenek a csomagjaink, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) olyan tippeket gyűjtött most össze, amelyek nemcsak a karácsonyt megelőzően, de az év bármely időszakában hasznosak lehetnek.

2022. augusztus 18. 18:50

A Dachser üzembe helyezi első hidrogén üzemanyagcellás tehergépkocsiját

A Dachser zéró kibocsátású tehergépjárművei gyakorlati tesztjeit követően 2023-ban a logisztikai szolgáltató két hidrogén üzemanyagcellás (FCEV) tehergépkocsit helyez üzembe Németországban.

2022. augusztus 18. 17:07

Soha nem volt még ilyen kevés eszközre szükség a lenyűgöző játékélményhez

Napjainkban már majdnem egy tucat felhőalapú játékplatform működik, mégis sokan nem ismerik ezeket, sem az ezek nyújtotta előnyöket, és inkább az extra kiadással járó játékkonzolok felé fordulnak. Mindeközben a cloud gaming hatalmasat fejlődött az elmúlt években, és rendkívül költséghatékony hozzáférést ad a legszórakoztatóbb játékokhoz. Sokan nem tudják, de mindez ráadásul internetkapcsolattal percek alatt hozzáférhető.

2022. augusztus 18. 15:39

Egy szünetmentes sikertörténet

Hogyan biztosítsuk a folyamatos áramellátást igénylő elektronikus eszközeink biztonságát? Erre a kardinális kérdésre már több mint fél évszázada létezik válasz: a szünetmentes tápegységek a kezdeti modellek óta számottevő fejlődésen mentek keresztül, napjainkban pedig már az energiaellátás szempontjából is meghatározó szerepelt töltenek be. A UPS-technológia evolúcióját az Eaton szakértői foglalták össze.

2022. augusztus 18. 14:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Indul a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. augusztus 15. 12:31

Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél

2022. augusztus 11. 11:21

Most lesz csak igazán fontos érteni az energiacímkéket

2022. július 31. 12:17

Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

2022. július 25. 12:40