A NASA az óceánok sótartalmát vizsgáló műholdat bocsát föl

MTI Sajtóadatbank, 2011. május 19. 08:06

Az óceánok felszínének sótartalmát vizsgáló műholdat bocsát föl júniusban az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, hogy azzal is tanulmányozza az éghajlatváltozás összefüggéseit.

Az Aquarius/SAC-D feljuttatására június 9-én kerül sor, három hónnappal azután, hogy a NASA útnak indította Glory műholdat, amelynek küldetése a Föld megfigyelése volt. A 424 millió dolláros szerkezet azonban nem működött megfelelően, és végül az óceánba zuhant. Az új műhold a Földtől 657 kilométerre kering majd, egyedüli feladata az óceánok felszínének tanulmányozása lesz. A szerkezet havonta küld becsléseket az óceánok sóháztartásáról.

 "Vannak olyan részei a világ tengereinek, ahol még soha, de soha nem mérték a sótartalmat" - hangsúlyozta Eric Lindstrom, az Aquarius-program tudósa, aki szerint a műhold egy hét alatt fel tudja mérni a Föld óceánjait.

 Bár már 2009 óta megfigyeléseket végez a világűrben az európai Smos műhold, az amerikai, argentin, brazil, francia, kanadai és olasz összefogásban működtetett Aquarius pontosabb információkkal szolgál majd a tengerek állapotáról. A kutatók abban bíznak, a szerkezet révén bővülnek ismereteik az éghajlatváltozás jelenségeinek előre vetítésére.
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjmentes roadshow-konferencia az Közép-Dunántúl Régió kkv-döntéshozóinak

A PP Konferenciaközpont a székesfehérvári Pénz, de honnan? roadshow-konferenciáján most is, mint 22 év óta minden évben összegyűjti a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló kedvezményes, támogatott pénzforrásokat és a hatékonyságot növelő új módszereket.

2023. október 1. 14:58

Új tagokkal bővült a G-Shock női karóráinak választéka

A Casio bemutatta a G-Shock márka legújabb ütésálló karóráit. A kompakt, analóg-digitális számlappal rendelkező karórák a nőiességet ünneplik és rózsaarany (ú.n. rose gold) színben tündökölnek. Mint ismeretes ez az árnyalat eredetileg az ékszereknél jelent meg, de ma már a karórákon is hódít. 

2023. október 1. 13:36

20 éves jubileumát ünnepli a Budapest Design Week

Idén 20. alkalommal rendezik meg 2023. október 5. és 15. között a Budapest Design Weeket (BDW), amelyre jubileumi programsorozattal készül a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál fókuszában a BDW elmúlt 20 évének legkiemelkedőbb szereplői, alkotásai és eseményei állnak, emellett számos izgalmas programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, szakértői előadásokkal és neves hazai designvállalkozások bemutatásával ünnepelnek. A visszatekintés mellett kiemelt szerepet kap a jövőtervezés is.

2023. október 1. 11:49

Karrierváltás: 600 ezerhez közelít a junior informatikusok átlagbére

A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. 

2023. október 1. 10:17

A KPMG és a Microsoft globális ESG Akadémiát indított

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban.

2023. szeptember 30. 16:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38