Görögország a Deutsche Telekommal tárgyal az OTE eladásáról
A görög kormány a német Deutsche Telekomhoz fordult, hogy kezdjen tárgyalásokat a balkáni ország távközlési cégében még meglévő állami tulajdonrész megvásárlásáról.
A görög pénzügyminisztérium azt közölte csütörtökön, hogy a tárca vezetője levélbe kérte fel a Deutsche Telekom igazgatótanácsát a tárgyalások megkezdésére.
A levél az után fogalmazódott meg, hogy a görög kormány az OTE távközlési cég megmaradt állami tulajdonhányadának az eladásáról döntött. A görög kormány hétfőn jelentette be, hogy akár már júniusban csökkenti jelenleg 16 százalékos részesedését a távközlési cégben.
A Deutsche Telekom jelenleg az OTE 30 százalékos tulajdonosa. Az OTE a Balkán legnagyobb távközlési vállalata, közel 30 ezer embert foglalkoztat Görögországon kívül Albániában, Bulgáriában, Romániában és Szerbiában.
Az OTE állami tulajdonrészének eladása része a kormány 50 milliárd eurós privatizációs programjának. Ennek keretében értékesítik egyebek között a Hellenic Postbank postavállalat és részben a pireuszi, valamint a szaloniki kikötőt, magánosítják továbbá a PPC áramszolgáltatót, valamint az EYDAP athéni, illetve az EYATH szaloniki vízszolgáltatót.
Kapcsolódó cikkek
- Az OTE és a Deutsche Telekom ajánlatot tesz a Romtelecom részvényeinek megvásárlására
- A Deutsche Telekom profitja 37 százalékkal esett
- Pozsonyban lesz a Deutsche Telekom új szolgáltatási központja
- Mobil pénztárca és korlátlan adatroaming a Deutsche Telekomtól
- Távozik a Deutsche Telekomtól a külföldi tevékenység vezetője
- A Slovak Telekom 15 százalékos állami részének tőzsdére vitelét ajánlják
- Vizsgálatot indított az EU-bizottság a Deutsche Telekom ellen
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd euróért szerezheti meg a lengyel PTC-t
- Szolgáltató központot tervez a Deutsche Telekom a régióban
- Romániában az állam eladná részesedését a Romtelecomban
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az MMSZ csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek hálózatához
A European Marketing Confederation (EMC) örömmel jelentette be, hogy a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához.
Munkaerő-megtartás: díjat kapott az ALDI informatikai cége
Az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) az ALDI SÜD vállalatcsoport számára nyújt informatikai támogatást Magyarországról. A közel 700 főt foglalkoztató cég dinamikusan bővült az elmúlt öt év során. Az új munkahelyek létrehozása mellett az AIIS kiemelt figyelmet fordít a munkaerő megtartására annak érdekében, hogy az ALDI SÜD leányvállalatai világszerte magas színvonalon tudják kiszolgálni a vásárlókat. Az egyébként is alacsony fluktuációs rátát a vállalat a felére csökkentette, a munkaerő megtartásáért végzett munkájáért az AIIS a HR-Revolution Díjátadón szolgáltatás kategóriában a legjobbaknak járó elismerést kapta.
Még mindig népszerűbbek a boltok a webshopoknál
Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak lemondani arról az élményről, amit csak a bevásárlóközpontokban élhetnek át. Az igények, az elvárások folyamatosan változnak, a látogatók egyre inkább komplexitásra vágynak, amelybe a vásárlás mellett a szórakozás és a szabadidő eltöltése is egyaránt beletartozik.
Papot is hívott akadémiájára előadni Gattyán György
Hamarosan elstartol a Gattyán György nevével fémjelzett Docler Holding által alapított Magyar Vállalkozói Akadémia, ahol október 13-án tartják az első előadás-sorozatot. A program már most teltházas, az előadók között pedig egy lelkész is felszólal a sikeres vállalkozásfejlesztés titkáról.
Az MI támogatására optimalizált adatközpontok kialakításához nyújt segítséget a Schneider Electric
A következő években látványosan nő az adatközpontok mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokhoz köthető terhelése, ami egyben az ilyen létesítmények energiaigényének bővülésével is jár. A Schneider Electric új útmutatója segítséget nyújt az adatközpontok üzemeltetőinek ahhoz, hogy az MI-hez köthető igények kiszolgálására optimalizált infrastruktúrát alakítsanak ki.