Távközlési kilencek

2000. május 18. 14:41
Újabb négy taggal bővült az úgynevezett "Alternatív Távközlési Kerekasztal", amely azzal a céllal jött létre, hogy szakmai háttérmunkával segítse az egységes hírközlési törvény (EHT) előkészítését.
A törvény-előkészítői munka kapcsán eredetileg a GTS, a Novacom, a PanTel, az UPC és a Vivendi képviselői "ülték körül a kerek asztalt", május 9-én este az Antenna Hungária, a British Telecom, a Pannon GSM és a Vodafone belépésével az eddigi ötről kilencre bővült a résztvevők száma. Az új, nagyobb gazdasági és érdekérvényesítési súllyal rendelkező csoportosulás céljai változatlanok. A társaságok megfogalmazása szerint a fórum továbbra is nyílt, és minden további tagot szívesen látnak, akik a magyarországi információs társadalom kiteljesítéséért munkálkodnak. A kilencek célja, hogy Magyarországon megteremtődjék az információs társadalom, a kiegyensúlyozott távközlési piac és az európai uniós normáknak megfelelő távközlési szabályozás. A vállalatok arra törekednek, hogy példát mutassanak, hogyan lehet versenyezve együttműködni, illetve együttműködve versenyezni.

A KHVM által koordinált EHT a magyarországi információs társadalom kiépítésének kulcsa, ugyanis ez a törvény szabályozza a hazai távközlési piac liberalizációját. A "távközlési kilencek" május 9-ei vacsoráján a társaságok vezetői rámutattak, hogy nagy a törvény-előkészítő és törvényalkotó felelőssége, mert az ország gazdasági modernizációjának esélyeiről is dönt az EHT. Megítélésük szerint az EHT végső szövegének támogatnia kell a kormányzat által kidolgozott Széchenyi- és Neumann-terv információs társadalomra vonatkozó stratégiáját. A törvényalkotás körülményeit ideálisnak nevezték abból a szempontból, hogy a kormányzat és a távközlési gazdaság fejlődésének érdekei egybeesnek, nevezetesen az országnak olcsóbb és jobb minőségű távközlési szolgáltatásokra van szüksége. Ez a cél a távközlési piac felszabadításával érhető el.

A kilencek az EHT-t az évtized legfontosabb törvényének tartják.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38