Médiatanács: piktogramok a gyermekek védelmében

forrás Prim Online, 2011. július 12. 11:50

Nyilvános meghallgatást tartott hétfőn a kiskorúak védelmét szolgáló klasszifikációs ajánlásról a Médiatanács a hivatal Rendezvény és Oktatási Központjában. Az eseményen részt vettek a piac meghatározó médiaszolgáltatói, műsorterjesztői és érdekvédő szervezetek is. A jövő hétre születik meg a végleges ajánlás, amely az új korhatári kategóriával és a kifejezetten gyermekeknek szóló programok jelölésével is kiegészül. A gyermekbarát tartalmak „védjegyére” bárki szavazhat a Médiatanács blogján.

Az új médiatörvény hatályba lépésével módosultak a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések. A Médiatanács ajánlásban teszi közzé a gyermekek védelmét szolgáló korhatár-jelzéseket, illetve az azok közlésének módjára vonatkozó elveket. A Médiatanács az előkészítésbe bevonta a civil és szakmai szférát is; számos, családokkal, oktatással, gyermekvédelemmel, „gyermekmédiával” vagy ifjúsági- és rajzfilmkészítéssel foglalkozó szakember és szervezet vett részt a munkában.

A korábbi rendszerhez képest a korhatár-besorolási szisztéma átalakult. Kibővült például egy új elemmel, a hat éven aluliak számára nem ajánlott kategóriával, és a jövőben megkülönböztető jelölést kapnak a kifejezetten gyermekeknek szóló műsorszámok is.

A hatos karika megóvhatja a fiatalabb, érzékenyebb korosztályt a félelemkeltő és erőszakos médiatartalmaktól, a gyermekbarát piktogram pedig segíti a megfelelő tartalmak kiválasztását. Az új rendszer emellett a médiaszolgáltatók munkáját is segíti. A törvény a korhatár-kategóriák rendszerével biztosítja, hogy a médiaszolgáltatók helyesen tudják besorolni műsorszámaikat azért, hogy a kiskorúak a megfelelő időben a megfelelő tartalmakkal találkozzanak. A korhatár-besorolások szülők számára is lényeges támpontot jelentenek gyermekeik tévézési szokásainak kialakításában és az életkor szempontjából kritikus tartalmak hatékony kiszűrésében.

Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja kiemelte: a hétfői konzultációt kettős céllal hirdette meg a hatóság. Egyrészt tájékoztatni kívánta az érintett piaci szereplőket az ajánlás-tervezet tartalmáról, valamint azokról a szempontokról, melyeket a tervezet készítői szem előtt tartottak munkájuk során. Másrészről a végső javaslat kialakítása előtt lehetőséget kívántak adni a piaci szereplőknek arra, hogy a hatóság elé tárják saját javaslataikat, illetve megfogalmazhassák kérdéseiket, véleményüket az ajánlás-tervvel kapcsolatban. A testület hisz abban, hogy az együttműködés teremt lehetőséget a kiskorúak hatékony védelmére és az ajánlásban foglaltak érvényesítésére is.

A meghallgatáson részt vettek és javaslatokat fogalmaztak meg a piac meghatározó médiaszolgáltatói, műsorterjesztői és érdekvédő szervezetek is. A legfontosabb újítás, hogy a Médiatanács az ajánlásban kitér majd a kifejezetten gyermekeknek szóló tartalmak lehetséges jelölésére is.

Az új, gyermekbarát védjegyre – amely vagy egy kisfiút, vagy egy kutyát vagy egy macit ábrázoló piktogram lesz – a Médiatanács blogján     
(http://mediatanacs.blog.hu) jövő héten hétfőn, azaz július 18-án éjfélig lehet szavazni.

Kulcsszavak: security jog gyerek

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09