A Synergontól igazolt át a NET’54 új kereskedelmi igazgatója

forrás Prim Online, 2011. augusztus 2. 13:26

Dinamikus növekedésének támogatására új pozíciókat hozott létre a NET’54 Üzleti Kommunikáció. Gasztonyi Gábor (38) szakmai igazgatóként folytatja pályafutását, a Synergontól érkező Polgár Roland (38) pedig a NET’54 kereskedelmi igazgatói pozícióját tölti be a jövőben.

Polgár Roland átigazolására és a belülről „érkező” Gasztonyi Gábor kinevezéséhez a NET’54 Üzleti Kommunikáció két, eddig önállóan nem létező pozíciót nyitott meg. A műszaki igazgatói feladatokért eddig Saáry Csaba ügyvezető felelt, a kereskedelmi igazgatói pozíciót pedig ifj. Karászi József - szintén ügyvezetőként - töltötte be. „A két új tisztség megnyitása, s ezáltal a középvezetői réteg megerősítése egy hosszú távú stratégia része, melyet a vállalat dinamikus fejlődése tett szükségessé. Az elmúlt évben megdupláztuk forgalmunkat, új üzletágaink – például a Cisco megoldások forgalmazása és bevezetése – rendkívül jól teljesítenek. Ezért döntöttünk úgy, hogy az egyre sokasodó kereskedelmi és műszaki menedzsment feladatok ellátását leválasztjuk a klasszikus ügyvezetői teendőkről” – mondta ifj. Karászi József, a NET’54 Üzleti Kommunikáció ügyvezetője. 

„Polgár Roland személyében megtaláltuk azt az embert, aki szakmai tapasztalatának és rátermettségének köszönhetően ideálisnak bizonyul a kereskedelmi tevékenység irányítására. Gasztonyi Gábor pedig az évek alatt már bebizonyította szakmai hozzáértését és alkalmasságát a mintegy 50 fős mérnökökből álló csapat koordinálására”- tette hozzá ifj. Karászi József. A Budapesti Gazdasági Főiskolán diplomázó Polgár Roland a Linde Gáz Magyarország Rt.-nél kezdte pályafutását majd az Océ Hungária Kft.-nél eltöltött évek után 2003-ban a Synergon Informatika Nyrt.-nél dolgozott kiemelt ügyfél menedzserként, szektorigazgatóként valamint kiemelt ügyfélkapcsolati igazgatóként. Most a Synergon kereskedelmi csapatát hagyta ott a NET’54 Üzleti Kommunikáció kereskedelmi igazgatói tisztségéért. A szakmai igazgatói posztra kinevezett Gasztonyi Gábor a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatika Karán szerzett mérnök-informatikus végzettséget, majd posztgraduális képzés keretében mérnök-közgazdász minősítéssel zárta tanulmányait. Pályafutása kezdete óta foglalkozik call és contact center rendszerek tervezésével, konfigurálásával és üzemeltetésével, s többek között részt vett a Magyar Telekom hangrögzítő rendszerének tervezésében és megvalósításában is. „Gábor már hosszú évek óta a NET’54 csapatának meghatározó tagja. Ismeri a NET’54 által kínált üzleti-informatikai megoldások hátterét, az elmúlt években felmutatott szakmai teljesítménye alapján pedig úgy éreztük, hogy ő a legmegfelelőbb személy az újonnan megnyitott szakmai igazgatói pozíció betöltésére” – mondta ifj. Karászi József.  A NET’54 esetében kiemelten fontos a szakmaiság, hiszen a vállalatnál dolgozók többségében mérnökök, akinek a legkorszerűbb beszédfelismerő megoldások mellett akár a 10 évvel korábbi call center technológiákat is ismerniük kell.
 

Kulcsszavak: NET54 CIO Synergon

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Értékes nyereményeket vehettek át a pályázók a Digitális Témahét ünnepélyes záróeseményén

Hazánk legnagyobb digitális pedagógiai eseményének, a Digitális Témahétnek ünnepélyes záró rendezvényén hirdette ki különdíjasait a Vodafone Magyarország Alapítvány. A programsorozathoz évek óta számos aktivitással kapcsolódó Alapítvány idén egy digitális kalandjáték-készítő versenyt hirdetett meg, amellyel a pedagógusok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését segítette. A Vodafone Alapítvány három kategóriában díjazta a különdíjas verseny résztvevőit.

2023. június 6. 19:35

A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t

A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.

2023. június 6. 17:43

Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban

Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.

2023. június 6. 16:01

Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.

2023. június 6. 14:05

Fidelity: Nyernek az elektromos autók?

Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.

2023. június 6. 12:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39