Informatikai tudáspróba a zalaegerszegi Apáczai könyvtárban

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 9. 15:44

Netre fel címmel könyvtár-informatikai versennyel készül az új tanévre a zalaegerszegi Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ Könyvtára.

Külön honlap készül az általános iskola felső tagozatosainak meghirdetett, háromfordulós tudáspróbához, a feladatot interneten keresztül lehet majd megoldani - mondta el Czirákyné Tóth Edit könyvtár vezető. A diákoknak országos adatbázisban, katalógusban kell majd keresniük. Internetről letöltött anyaggal, képpel, szöveggel bemutatkozó oldalt szerkesztenek, miközben a "hasznos könyvtári tudás" mellett megtanulhatják például a Word dokumentumok használatát is. Igény szerint részt vehetnek néhányórás felkészítésen is, ahol azt is megtanulhatják, hogy kell feltölteni az anyagokat, miként kell az adatbázisban keresni.

Hozzáfűzte; a program az általános iskolásoknak nyújt hasznos tudást, de az "olvasóvá", a könyv szeretetére való nevelést a legkisebb korban kell elkezdeni. Olyan leporellókat, "nyitogatós, simogatós, húzkodós, forgatós, hangot adó" képeskönyveket szereztek be, amelyeket a kicsik különösen kedvelnek. Az ősztől induló kismama programsorozat keretében animátor tart majd versikés, mondókás foglalkozásokat 1-3 éves gyerekeknek. Mindeközben a szülők megismerhetik a szolgáltatásokat, kedvet kaphatnak a könyvtári tagsághoz.

Az intézmény további terveiről Czirákyné Tóth Edit elmondta: megújul, "egyszerűbb, de ugyanakkor interaktívabb" lesz a könyvtár honlapja, látványosabb, naprakészebb internetes oldal készül. Felújítják a gyerekoldalt, fórumot indítanak, az oldalon az olvasók is megjelentethetnek könyvajánlókat. A nap 24 órájában elérhető lesz a könyvtári online szolgáltatás, így akár e-mailben is lehet például hosszabbítást kérni.

Folyamatban van a dokumentumok "retrospektív" feldolgozása is, ami a hiányzó adatok bevitelét jelenti - folytatta a felsorolást a könyvtárvezető. Erre azért van szükség, mert a kilencvenes években használt első számítógépes programok csak az adatok töredékének elektronikus feldolgozását tették lehetővé. A régi könyvek adatai így hiányosak, gyakran még a kiadási év, a tárgyszó sincs feltüntetve.

A minőségi oktatást is elősegítő könyvtári szolgáltatásfejlesztés uniós támogatással, a TÁMOP pályázat (Társadalmi Megújulás Operatív Program) keretében valósult meg az Apáczai könyvtárban.

A zalaegerszegi könyvtárnak másfélezer regisztrált olvasója van, de a kölcsönzőkhöz kapcsolódnak osztálytársak, szomszédok, szülők, baráti közösségek - jegyezte meg Czirákyné Tóth Edit. Szólt arról is, hogy nyáron a könyvtárak egy része bezár, de az Apáczai a szünidőben is nyitva tart, mert a tapasztalatok szerint igény van rá.

Kulcsszavak: oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09