Az Apple az egész Galaxy-család betiltására törekszik

Kütyü magazin, 2011. augusztus 20. 10:57

Steve Jobs vállalata ezúttal Hollandiában tett panaszt a Samsung ellen, melynek eredménye – amennyiben sikerrel jár az amerikai gyártó – az lehet, hogy Európa egész területén megszűnik az összes Galaxy okostelefon és táblagép forgalmazása.

Döbbenetes. Amikor már mindenki azt gondolta, hogy a Düsseldorfi Területi Bíróságnál kezdeményezett per a tetőpont, akkor hirtelen szembesülnünk kell azzal, hogy a múltkori eset csak a kezdet volt.
A hágai bíróság – amennyiben utat enged az Apple vádjainak – elrendelheti az összes Galaxy készülék (tabletek és telefonok) egész Európára kiterjedő betiltását. Mi, felhasználók olyan készülékektől eshetünk így el, mint például a Galaxy S II, a koreai gyártó pedig iszonyatos kiesést könyvelhet el.
Az peres eljárás érinti a Samsung mellett annak leányvállalatait is, emellett hatalmas mértékben büntetné az alperes gyártót oly módon (is), hogy az érintett készülékek forgalmazása mellett azok gyártását, raktározását és importját is tilalom alá vonná.
Hogy mikorra várhatóak a fejlemények? Nos, a bíróság döntése szeptember 15-én láthat napvilágot, s már akár október 13-án életbe is léphet.
 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Nikon kiadja az első tükör nélküli DX formátumú fix objektívet

A Nikon ma bővíti a NIKKOR Z DX objektívek kínálatát az első DX formátumú fix objektívvel. A NIKKOR Z DX 24mm f/1.7 objektív nagy fényerejű, éles, és közeli felvételekhez is kiváló, valamint gyenge fényben is remekül teljesít. A kompakt és sokoldalú objektív tökéletes fix objektív élénk mindennapi fényképekhez.

2023. május 31. 18:31

NIS2 és DORA: a kiberbiztonsági felzárkóztatás motorjai vagy újabb felesleges terhek?

Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. A NIS2 esetében a részletek még pontosításra várnak és a tagországok csak később ültetik át a nemzeti jogba az irányelveket, de az biztos, hogy az EU-n belül tevékenykedő cégeknek komoly munkát kell fektetniük abba, hogy eleget tegyenek a jogszabályoknak. Ha észszerűen implementálják az előírásokat a helyi jogrendbe, az jelentős előrelépést hozhat a hazai vállalatok kibervédelmi fejlettségében, ám ehhez kulcsfontosságú, hogy már most elkezdjék a felkészülést. A BlueVoyant szakértői áttekintették, hogy várakozásaik szerint mit jelentenek majd a gyakorlatban a jogszabályok.

2023. május 31. 17:00

A SteelSeries bővíti a díjnyertes Arctis Nova headset termékcsaládot

A SteelSeries, az úttörő Arctis headsetek és az új Arctis Nova sorozat létrehozója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, valamint a gaming- és esport perifériák világelső gyártója kiterjeszti az Arctis Nova univerzumot az Arctis Nova 4 bevezetésével, amely már Magyarországon is elérhető.

2023. május 31. 14:06

Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője

A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.

2023. május 31. 12:45

Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat

Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.

2023. május 31. 11:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39