Ezer résztvevőt vár Budapestre a térség legnagyobb hacker-konferenciája

forrás Prim Online, 2011. szeptember 7. 12:39

2011. szeptember 17-18-án a Millenáris 4000 négyzetméteres B csarnokában találkozik a több, mint ezer fős hallgatósággal az a 45 magyar- és nemzetközi előadó és workshopvezető, akit a programszervező bizottság gondos előkészületek után kiválasztott a beérkezett pályázatokból. Az idei év meghívott keynote előadói Szőr Péter, a vírusvédelem atyja Los Angelesből, és Raoul Chiesa Olaszországból, aki Európa legismertebb kiber hadviselési és Cyber Crime szakértője. A hallgatóság többsége idén is Magyarországról érkezik, de lesznek résztvevők Romániából, Albániából, Németországból, Ausztriából, Írországból, Angliából, Olaszországból, az USA-ból, Kínából és Vietnámból is.

A programban helyet kapott egy történeti szekció is, ahol olyan legendás szakemberekkel találkozhatunk, mint Kovács Győző az M-3, az első magyar elektronikus, programvezérelt, automatikusan működő számítógép egyik megalkotója. Az előadásokkal párhuzamosan az idei év újdonságai a Hello Workshop-ok is elindulnak, ahol 45 percben mindösszesen 16 látogató részére tartanak előadóink gyakorlatokat a kód visszafejtés, a mobil biztonság, a digitális tanúsítványok és még sok érdekes témakörben.

 

Az emeleten a Szegedi Informatikai Történeti Múzeum Alapítvány gyűjteményének köszönhetően felélesztett ősrégi számítógépek kiállításával és néhány ritkasággal várják az érdeklődőket. Lesz működő telexgép, itt lesz Muszka Dániel és az általa megalkotott szegedi elektronikus katicabogár másolata, (ami máig is az egyetlen hazai műállat bogár-formájú feltételes reflex modell) és látható lesz többek között egy IBM 3270-es terminál is.

 

Kiemelt hangsúlyt kap ebben az évben a rendezvényen a networking és a kikapcsolódás. A földszinten kellemes beszélgetéseknek helyet adó kényelmes babzsáktér, kávézó és a legújabb szakkönyvekkel teli könyvsarok várja majd a látogatókat. Itt kap helyet idén a Hardware Hacking Workshop is, ahol ardunio tesztelésre és lockpickingre, azaz a roncsolásmentes zárnyitás kipróbálására lesz a résztvevőknek lehetőségük.

 

Különlegességekkel készülnek idén a szponzorok is. Az idei rendezvény gyémánt támogatójának, a Deloitte Zrt.-nek a standján minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a konferencia nyüzsgéséből a látogatók kellemes, nyugodt, exkluzív környezetbe vonuljanak vissza a gondolataikat rendezni, az előadásokat hallgatni, vagy éppen tapasztalatokat cserélni másokkal. A Deloitte ezen túl is számos meglepetéssel, például egy értékes nyereményért folyó játékkal várja bázisán az érdeklődőket. A kancelar.hu és a Cyber-Ark Software a VIP szoba támogatóiként biztosítják az előadók és a VIP vendégek felfrissülését, különleges páncélszekrényben szolgálva fel finomságokat és a jéghideg üdítőket. Valamint a konferenciát megelőzően minden résztvevőnek lehetősége lesz kipróbálni a Cyber-Ark digitális páncélszekrény technológiáját, ahonnan ajándék vouchereket lehet majd letölteni és azt a helyszínen beváltani. A HP szervezi az első Hacktivity Tanösvényt, amely egy olyan kiépített gyalogút, amin végigsétálva a hackerség történetével ismerkedhet meg a túrázó. Sőt, aki végigjárja a tanösvényt, Certified Hacker Road Participant Professional (röviden CHRPP) minősítést is szerezhet. De nem maradhatnak el természetesen a kényeztetések sem. A Noreg Kft. jóvoltából ismét lesz ingyen sör, az RRC biztonsági disztribútor és partnereinek hála helyben sütött pizza, a Sabretooth Globál révén pedig kávé vár a résztvevőkre. A szombat este pedig ismét a fergeteges szórakozásé! Lassan hagyománnyá válik, hogy a hálózati biztonság szakértője, a BalaBit IT Security jóvoltából világkörüli ital útra indulhatunk egy DJ társaságában. 

 

A rendezvény ideje alatt több izgalmas verseny is folyik majd értékes nyereményekért. Az EC Council által idén először szervezett világméretű GLOBAL CYBERLIMPICS verseny európai döntőjének a Hacktivity a házigazdája. A világ első, az ENSZ cyber biztonsági szervezete (IMPACT) által támogatott nemzetközi csapatos etikus hack bajnokságán minden csapat tagjainak azonos nemzetiségűnek kell lenniük, akár csak az olimpián. A csapat feladata lesz megvédeni a saját hálózatát és átvenni az irányítást a többi csoport rendszerei fölött. Már az európai döntő nyertesei is szép summával, összesen 30.000 USD össznyereménnyel gazdagodnak, majd irány Amerika, a nemzetközi döntő végállomása, ahonnan a nyertes csapat 50.000 USD-t vihet haza. Persze lesznek hazai szervezésű játékok is a palettán. A Silent Signal Kft. által felépített, és az elődöntőben a Xemeti Cloud infrastruktúráján működtetett Capture the Flag kétfordulós versenyének döntőjére is a Hacktivity-n kerül sor. A cél távolról megszerezni az irányítást számítógép(ek) fölött, melyek a gyakorlatban is előforduló, sebezhető konfigurációkkal lesznek ellátva. A nyertes értékes tárgynyereményeket és a „2011-es Hacktivity legjobb hackercsapata” címet és a hozzá járó vándordíjat viheti haza magával! És ha valakinek ezek a csapatos versenyek még túl nagy kihívást jelentenek, lesz egyéni verseny is, a Webshark Kft. és a Silent Signal Kft. által megalkotott wargame játékpálya, ahol a játék egy szimulált betörési tesztgyakorlat-sorozat, amely különböző nehézségű pályákból áll, s amin két napon át mindenki bátran próbálgathatja tudását.

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09