Minden második netező szenior fent van a közösségi oldalakon
Együtt a neten: villámkonferencia az időskori internetezésről

Az Európai Unió a 2012-es évet az „Aktív Időskor és a generációk közötti szolidaritás évének” nyilvánította. A kezdeményezéshez kapcsolódva az Inforum, az ELTE-Ithaka, a Paladin, a BMK és a UPC Kattints rá, Nagyi! programjának vezetői közös villámkonferenciát szerveztek, hogy áttekintsék, milyen lépések történtek az elmúlt években az idősebb korosztály digitális írástudásának elmélyítésében, a generációkat összekötő kapcsolatok erősítésében. A résztvevők arra is keresték a választ, hogyan lehetnének könnyebben elérhetők az ötven év feletti korosztály számára az információs társadalom nyújtotta lehetőségek, előnyök.
10 éve kattintanak a nagyik
Idén ünnepelte tizedik születésnapját az idősek internetes oktatását felvállaló Kattints rá nagyi! program, melynek tanfolyamai ma már országszerte több mint harminc helyszínen elérhetők. A szervező Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője, Kiss Gábor a kezdeményezés sikerén túl egy új intergenerációs fejleményről is beszámolt. Tavaly óta a középiskolások önkéntességi programjának keretében budapesti diákok kapcsolódtak be a központ munkájába: Folytassa, nagyi! címen azokkal az öregdiákokkal foglalkoznak, akik a tanfolyamot már elvégezték, de további gyakorlásra és segítségre van szükségük az internet magabiztos használatához.
Számítógépek a könyvtárban
Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke, a Kecskeméti Megyei Könyvtár igazgatója hasonló projektről számolt be, amelynek során Bács-Kiskun megye minden fiókkönyvtárát számítógépekkel szerelték fel, s rendszeres tanfolyamokat indítottak az idősek aktív öregedése, a társas együttlét és tanulás támogatására. Az 55 települést érintő programban részt vett 154 lakosú falu is, megbarátkozott az internettel 94 éves ember is.
Minden második netező szenior lájkol
A villámkonferencián bemutatták a UPC és az Ithaka Információs Társadalom- és Hálózatkutató Központ friss online kutatásának első eredményeit, mely az 50 év feletti korosztály újmédia- és internethasználati szokásairól ad képet. A felmérés online megkérdezéssel készült, elsősorban tehát az internetet rendszeresen használó, a hálón otthonosabban mozgó lakosságot reprezentálja, ezen belül is a teljes ötven év feletti lakosság körülbelül egy ötödét.
A felmérésből a kutatás vezetője, Ságvári Bence szociológus szerint kiderül többek között, hogy az internetező szeniorok a rokonokkal, ismerősökkel való kapcsolattartás területén használják ki legjobban az információs technológiák nyújtotta lehetőségeket. Fontos tanulság, hogy az idősek zöme a család fiataljaitól tanulta meg az internet használatát, s megítélésük szerint – ellentétben a népszerű feltevéssel – ez nem rontotta a kapcsolatok minőségét, inkább javította
A kutatás több kellemes meglepetéssel is szolgált. Kiderült, hogy a netezést a magyar idősek kimagasló arányban, 17%-ban szervezett tanfolyamon, képzésen tanulták, ez jelentősen magasabb arány, mint általában a felnőttképzésben résztvevőké. Minden második netező magyar szenior fent van közösségi oldalakon is, s bár a fiataloknál visszafogottabban viselkednek, aktivitásuk általában kevésbé intenzív, de például civil, politikai kérdésekben a közösségi oldalakon a fiatalabbakéval azonos kedvvel nyilvánulnak meg. A tanulmány részletes eredményeit rövidesen nyilvánosságra hozzák.
Aki nagyi velünk kattint
A rendezvényen Dombi Gábor, az Inforum főtitkára bemutatta, s a jelenlévők aláírásukkal támogatták a szervezet intergenerációs kiáltványát, mely akciójavaslatokat fogalmaz meg az idősebb generációk információs társadalmi befogadására. Ünnepélyesen lerakták az első hazai intergenerációs honlap, az Együtt a neten (www.intergeneracio.hu) virtuális alapköveit is; az oldal a szerkesztők reményei szerint hamarosan a korosztályok közötti internetes kapcsolatépítés platformja lesz, a javaslatok, ötletek, tudásmegosztás, fóruma.
Kapcsolódó cikkek
- NRC: a magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával
- Több száz lengyel vizuális művészeti film egy múzeum honlapján
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Megírni és kiadni: könyvek otthonról
- Hódít az okostelefonokra csatlakoztatható retró telefonkagyló Amerikában
- A magyarok 43 százaléka csak beszélgetésre használja a telefonját
- Ericsson: Szöul a legintelligensebb város
- Infotér konferencia - Magyarország jól áll a szélessávú internet-elérésében
- Nevet váltva szélesebb pályára lép az Inforum
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgált az NMHH
Fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopon. Ugyanezen idő leforgása alatt azonban ötször több, közel 268.000 kontaktus történik mobiltelefonon és tableten, ami egy átlagos napon 766 millió kattintást, oldalletöltést jelent. Milyen eszközökön böngészünk a legtöbbet, a mobiltelefonos applikációk népszerűek-e, illetve mennyi időt fordítunk az online hírfogyasztásra vagy éppen a közösségi médiára? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.
Új értékesítési vezető a Schneider Electricnél
Hadobás Tibort nevezték ki a Schneider Electric ipari automatizációért felelős magyarországi értékesítési vezetőjének. A 27 éve a vállalatnál dolgozó szakember új pozíciójában gépgyártó, rendszerintegrátor és végfelhasználói területekért felel majd.
760 milliárd forintos keret a hazai digitalizációs fejlesztésekre
Több mint 760 milliárd Ft támogatás lesz elérhető a 2021-27. között a DIMOP Pluszból digitalizációs fejlesztésekre Magyarországon. A szupergyors Internet Program (SZIP) folytatásaként indul a Gigabit Magyarország Program.
ABB Decoded podcast: Segítség a globális vízhiány-válság megoldásához
Az ABB technológiai podcastjának, az ABB Decodednek legújabb epizódja a globális vízhiány problémájával foglalkozik, továbbá azzal, hogy a ma rendelkezésre álló technológia miként segíthet a válságos helyzet megoldásában. Az idei, 2023-as Víz Világnapján az ENSZ "A változás felgyorsítása a víz- és szennyvízkezelési válság megoldása érdekében" címmel vízügyi programot indított, megállapítva, hogy 2,2 milliárd ember nem jut hozzá megfelelően kezelt ivóvízhez, és több mint 4,2 milliárd ember számára nem érhető el a biztonságos szennyvízelvezetés. A szennyvíz megdöbbentő hányada, közel 80 százaléka mindenfajta tisztítás vagy újrahasznosítás nélkül kerül vissza az ökoszisztémába.