Új programok látássérült emberek számára
Megjelent a JAWS 11.0 képernyőolvasó program és a MAGic 11.0 képernyőnagyító program 64 bites változata.
A JAWS for Windows képernyőolvasó program a vak emberek számára a számítógépen történő munkavégzés nélkülözhetetlen kelléke. Kiválóan együttműködik a Windows-zal, hallhatóvá teszi a számítógép képernyőjén látható információkat. A MAGic képernyőnagyító program pedig akár 36-szoros mértékben is képes felnagyítani a számítógép monitorán látható tartalmat. Lehetővé teszi a gyengénlátó emberek számára, hogy úgy használják a számítógépet, mint a jól látók, sőt kiválóan működik a JAWS képernyőolvasó program mellett is.
A MAGic program új változatának legfontosabb újdonsága a kétmonitoros rendszerek használatának lehetősége. A kétmonitoros alkalmazás áttekinthetőbbé teszi a számítógép használatát úgy, hogy az egyik képernyőn a normál méretű kép, a másikon a nagyított kép látható. A szoftver kiegészítőjeként megvásárolható speciális MAGic billentyűzettel egyszerűen használható a program összes funkciója.
A Windows 7-tel együttműködő, a legújabb programokat hozzáférhetővé tevő JAWS és MAGic szoftver igazi segítőtársa a vak és gyengénlátó embereknek munka és tanulás közben.
Kapcsolódó cikkek
- Megdöbbentő eredmények az illegális szoftverhasználatról
- Automatikusan letölti és futtatja a szükséges alkalmazásokat a Fujitsu új alkalmazása
- Vak fiatal a NASA űrtáborban
- Akár 80%-os kedvezmény Microsoft és Adobe szoftverekre
- Magyar szoftver Európa legígéretesebb start-upjai között
- Ingyenes megoldás vakoknak: Beszélő Linux 2.5 és ECDL oktató
- Speciális szükségletű gyerekek segítése okostelefonnal
- Csak egy városi legenda a szoftverek adásvételi tilalma
- Tervezze meg 3D-ben saját kertjét
- Lo-Fi: Életteli amatőr képek
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megéri-e az elektromos autózás?
Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.
Mire jók a chatbotok?
Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme: