Kínában erősít a Microsoft

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 29. 08:01

A Microsoft öt éves terven dolgozik a kínai piac nyújtotta lehetőségek jobb kiaknázására. A jelenleginél láthatóbbá, a kínai emberek hétköznapjainak és üzleteinek még inkább részévé kíván válni a cég a jövőben.

   "A jelenleginél láthatóbbá, a kínai emberek hétköznapjainak és üzleteinek még inkább részévé kíván válni a Microsoft a jövőben" - nyilatkozta Jean-Philip Courtois, a Microsoft International elnöke a China Daily napilapnak. Az informatikai vállalat az elmúlt években komoly összegeket fektetett kínai létesítményeibe, mindezidáig ugyanakkor nem sikerült teljesen kihasználnia a világ legnagyobb számítógép-, mobiltelefon- és internetes piaca által nyújtott lehetőségeket.

    A Microsoft Amerikán és Kanadán kívüli teljesítményéért felelős Courtois úgy fogalmazott: a következő években a növekedés felgyorsítására törekszenek majd, ez "a személyes és a vállalat prioritása is". A cég jelenleg a 2013-2017-es időszakra vonatkozó ötéves fejlesztési terven dolgozik. Kína mindig is kiemelt fontossággal bírt az informatikai óriáscég számára, a kelet-ázsiai piac teljesítménye ugyanakkor jelentősen elmarad a várakozásoktól. Steve Ballmer, a cég vezérigazgatója májusban úgy fogalmazott, az előzetes becslések szerint a kínai az amerikai bevételeknek mindössze öt százalékát teszi ki. Ez nagyjából két milliárd dollárt jelent, tavaly ugyanis 36,2 milliárd dollárt könyvelt el a cég az USA-ban. A teljesítmény elmaradásának oka elsősorban a kínai kalózkodásból származó bevételkiesés - mondta Ballmer.

 A Microsoft az év során már több fronton erősített az országban. November végén jelentették be, hogy az 1998-ban alapított kutató- és fejlesztőközpont mellé egy másodikat is felállítanak Pekingben. Az intézmény az online szolgáltatások, így a Bing, az Adcenter és az MSN ágazataira fókuszál, ezen túl kínai és ázsiai befektetéseinek centrumaként szolgál majd.
A cég idén júliusban jelentette be, megállapodást kötött a kínai keresőóriással, a hazai piac 76 százalékát uraló Baidu-val. Az együttműködés értelmében a Microsoft által kifejlesztett Bing keresőmotorja szolgáltatja majd az angol nyelvű találatokat a Baidu-n, jelentős hozzáférést biztosítva ezzel a 485 millió felhasználót jegyző kínai internetpiachoz.
 Az amerikai vállalat a mobiltelefonok kínai piacán is erősít: októberben nyitotta meg a Marketplace nevű szoftveralkalmazásokat kínáló online áruházát, melyet a kínai fejlesztők számára is elérhetővé tett. A Microsoft ettől a Windows telefonok keresletének fellendítését és a rivális Apple és Google megszorongatását reméli a világ immár legnagyobb okostelefon-piacán.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Így válthatja le személyi igazolványunkat, útlevelünket egy okostelefon

2020. január 16. 14:39

Újra fesztiváloznak a marketingesek

2020. január 9. 08:01

Digitális biztonsági trendek 2020-ban a Sophos szerint

2020. január 3. 11:44

2020: az adatok évtizedének kezdete

2019. december 27. 10:55
online sportfogadás