További növekedést tervez a Konica Minolta

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 29. 08:21

Az irodatechnikai, nyomdaipari megoldásokat szállító Konica Minolta Magyarország Kft. az idei pénzügyi évben mintegy 6 milliárd forint bevételt ér el a tervek szerint, a tavalyi 5,1 milliárd forint után a nemzetközi számviteli elvek szerint (IFRS).

    Székely Dániel, a vállalat direkt értékesítési vezetője hétfőn Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a válság jót tett az iparágnak, mert minden költségcsökkentési lehetőséget megragadnak a cégek, s ez kiterjedt a korábban inkább mostohán kezelt irodatechnikára is. Ebből adódóan nagyon sok projekt indult, amin a Konica Minolta nyert, s egyre több "költségcsökkentést ad el". A társaság például vállalja, hogy legalább 30-35 százalékkal csökkenti a kinyomtatott oldalak számát, de egy teljes eszközpark-konszolidáció esetén éves szinten 30 százalékos költségmegtakarítás is elérhető.

    Székely Dániel hozzátette, a berendezéseket nézve nincs sok különbség a márkák között, csak a megoldások lehetnek mások. Kifejtette, ezért is tudja a cég növelni a bevételét, miközben gazdasági nehézségek miatt a piac visszaesett.
    A növekedés hátterében részben az áll, hogy 2008-ban a magyar cég menedzsmentet váltott, s átszervezte. értékesítési, gazdasági, üzleti folyamatait. A döntés helyességét mutatja, hogy az áprilistól márciusig tartó pénzügyi éveket nézve három éve még csak 3,9 milliárd forint volt a bevétel, ami az előrejelzések szerint 2013-ra 8 milliárd forint lesz.
    Székely Dániel elmondta: az idei terv teljesülését mutatja, hogy a nyári hónapokat is magába foglaló első félévben 99,3 százalékban teljesült az időarányos terv: az első hat hónapban a cég a forgalmának 40-45 százalékát realizálja.

    A fénymásolópiac változására jellemző, hogy miközben A3-as gépből 2008-ban 11.600-at adtak el a magyar piacon, addig 2009-ben 9.600-at, 2010-ben 8.300-at. Eközben az e szegmensben az eladott gépek számát és érétkét tekintve is első Konica Minolta 2008-ban 13,6 millió euró, 2010-ben pedig 14,731 millió euró bevételre tett szert.
    Hasonló a helyzet a nyomtató piacon is, ahol a 2008-as 87 ezerről 2010-re 74 ezerre változott az eladott darabszám, miközben itt a bevételt nézve ötödik Konica Minolta forgalma 809 ezer euróról 1,5 millió euróra változott.
    Székely Dániel ezzel a kapcsolatban elmondta, a növekedés azért is sikerült, mert más márkáktól piacrészt vettek el.

    Kispál Péter szolgáltatási igazgató elmondta, tovább akarják erősíteni a megoldásszállító szerepüket: a Konica Minolta például csak azzal, hogy lecserélte saját irodájában a 3-4 éves gépeket, 60 hónap alatt 53 százalékos energia megtakarítást ér el.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09