Neten nőtt nemzedék - A világháló vonzásában (2. rész)

MTI Sajtóadatbank, 2011. december 16. 10:39

- Generációs különbségek, harcok, generációk közti ellentétek mindig voltak, de érvényben volt egy közös értékrend, amelynek mentén a folyamatosság hidat képezett két generáció közt.

- Az Y generáció nem feltétlenül akar megfelelni egy olyan szülői mintának, amelyben a "robotoló szülő" a saját életében sem éli át az örömöket, és a hagyományos értelemben vett tekintélytisztelet sem a sajátjuk. De hogyan is lehetne elvárni e fordított szocializációban felnőtt nemzedéktől ezeket, hiszen nem ők tanulnak a szülőtől, sokkal inkább ők oktatják elődeiket a technika vívmányainak használatára! Az előző generációnak olyan kihívást jelent a mobiltelefon, az internethasználat, hogy önmaguk képtelenek lennének megküzdeni vele. Az Y nemzedék olyan világban vált felnőtté, ahol örökké sietnie kell, önmagát kell megvalósítania, karriert kell építenie. Egy érdekvezérelt világban, ahol attól kell tartani, hogy ha nem igyekeznek, értékcsökkentek lesznek, partvonalra kerülnek. Az időskor, a tapasztalat önmagában nem kelt bennük csodálatot, tiszteletet, presztízst.
 
- Akkor nincs találkozási pont, az utak végleg szétcsúsznak, egyedül tévelyeg labirintusában az Y generáció, amíg magára talál?
 
- Ez az előző generáció felelőssége is. Egy rendkívül érzékeny és sérülékeny kapcsolatról van szó. Az Y nemzedék magabiztossága csak felszín. A mélyben szorongás, félelem, bizonytalanság, stressz, különféle traumák lappanganak, mert nincs könnyű életük. Hiányzik a kapocs, ami összeköt, a bizalom, a megértés, a türelem, a szeretet. Ezekből van a legkevesebb a mai, gyakran atomjaira hulló családokban. Az őszinte beszélgetések, a meghallgatás és a "kibeszélés" művészetének kevesen vannak birtokában. Pedig a folyamatosság - ütközéseken és megértő kompromisszumokon edződve és átívelve - mindenképpen törvényszerű és nélkülözhetetlen a generációk láncolatában.
    
És ne felejtsük el: most az Y generációról beszélünk, de már itt van nyomában a Z nemzedék, a mai tinédzserek, a világ első globális generációja. Ők már beleszülettek a digitális technikába, róluk szokták mondani, hogy "egérrel a kezükben" jöttek a világra.
 
Az ő generációs létük, "online világuk" már egy másik történet. Tari Annamária ezt is elemzi legújabb könyvében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A tévék titkos élete

A Samsung reprezentatív felmérése lerántja a leplet a tévék titkos életéről, kiderül, hogy mi történik egy átlagos készülékkel élete során, illetve, hogy mi lesz a sorsa, ha otthagy egy háztartást. A felmérésben résztvevők 97 százaléka rendelkezik televízióval, amelyből 75 százalék kettő vagy annál több készüléket tart az otthonában*. Azonban azt talán kevesen tudják, hogy milyen utat járnak be ezek az eszközök onnantól, hogy lekerülnek az áruházak polcairól, és otthonra lelnek a háztartásokban, végül pedig a televíziók örök körforgásának részeseivé válnak.

2020. október 24. 17:35

A The Super Engineer játék szórakoztatva tanítja a természettudományokat

Tény, hogy ma még a fizika, a kémia, a matematika, a biológia, vagy az informatika nem azok közé a tantárgyak közé tartozik, amelyeket a diákok többsége a kedvencek között említ. A „népszerűtlenségük” oka leginkább az iskolai tudásátadás módszereiben, technikáiban keresendő, miközben ma már az infokommunikációs fejlesztéseknek köszönhetően ezeket a tudományterületeket izgalmasan, érdekesen, és legfőképpen játékosan is be lehetne a fiataloknak mutatni. 

2020. október 24. 15:48

Hazánkban is elindult a Facebook új szolgáltatása

A következő napok során harmincegy európai országban, köztük Magyarországon is elindul a Facebook Társkereső szolgáltatása, amely tavaly szeptember óta húsz másik országban, többek közt az Egyesült Államokban volt elérhető. 

2020. október 24. 13:33

Lépj szintet a játékban az Oakley lencsékkel

Az Oakley speciális lencséket fejlesztett ki gamerek számára. A Prizm Gaming sorozat szemüvegei növelik a kontrasztot, segítik az éleslátást, és kékfény-szűrőjükkel csökkentik a szemek fáradását.

2020. október 24. 11:59

Black Friday 2020: a COVID sem áll az útjába

Rohamos léptekkel közeledik a 2020-as ünnepi időszak, így a Black Friday akciók is hamarosan lázba hozzák az arra nyitott közönséget. Míg tavaly csak minden 3. ember vásárolt valamilyen Black Friday akció keretében, idén, a COVID okozta gazdasági bizonytalanság ellenére ezt a lakosság fele tervezi. Ők azok, akik kifejezetten örülnek, hogy a bolti és az online akciók nem csak 1 napig tartanak, így biztosan nem maradnak le a kedvezményekről - derült ki a LogiNet és a Reacty Digital közös, 18-79 éveseket vizsgáló, reprezentatív felmérésből.

2020. október 24. 10:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Van még idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!

2020. október 15. 12:15

EasyBID – Header Bidding megoldás az Adverticumtól

2020. október 8. 15:45

A Bosch új koronavírus tesztje 39 perc alatt ad megbízható eredményt

2020. szeptember 30. 14:58

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

2020. szeptember 21. 10:11
online sportfogadás