Ausztráliában per tárgya a Twitter, míg Nagy-Britanniában a kizsákmányoltak szószólójának szerepét játssza

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 18. 14:06

Egy ausztráliai férfi pert indított a Twitter ellen, miután a közösségi oldalon hamisan vádolták egy tévés személyiséget támadó blog üzemeltetésével - írta internetes oldalán a The Telegraph című brit napilap pénteken.

    Joshua Meggittet maga az állítólagos célpont, Marieke Hardy író és televíziós személyiség nevezte meg gyűlöletkeltőként a Twitteren. Az üzenetet Hardy több mint 60 ezer követője közül jó néhány tovább is adta. Bár Meggitt megegyezett egy 15 ezer ausztrál dollárra (csaknem 3,5 millió forintra) rúgó kártérítésben Hardyval a rágalmakért, ez nem elég neki, s most a Twittert vette célba.
    Míg az amerikai törvények jogi védettséget biztosítanak a Twitterhez és a Facebookhoz hasonló "interaktív számítógépes szolgáltatásoknak", az ausztrál jog szerint azok felelőssé tehetőek a felhasználóik által közölt tartalmakért. Peter Black ausztrál internetjog-szakértő szerint ha a Twitter-ügyben elmarasztaló ítélet születik, az azt jelzi, hogy a rágalmazási törvény sürgős változtatásra szorul.

    Ez lesz az első, ausztrál jogszabályok szerint lefolytatott per a Twitter ellen.
    Eközben a mikroblogoldal Nagy-Britanniában a kizsákmányoltak szószólójának szerepét játssza, méghozzá meglehetősen nagy hallal, a Tesco áruházlánccal szemben.
    A Twitter hívta fel ugyanis a figyelmet egy különös álláshirdetésre, amelyben a Tesco éjszakai műszakra keresett dolgozót, aki a munkanélküli-segélyen és alapvető kiadásainak fedezésén kívül semmit nem kapott volna. A Jobseekers' Plus honlapján megjelent üzenet nagy felzúdulást keltett az interneten, s többen azzal vádolták a Tescót, hogy "az adófizetők pénzén akar fizetetlen munkaerőt alkalmazni".
    Az áruházlánc közleménye szerint a Jobseekers' követett el hibát, mivel a hirdetés eredetileg munkanélkülieknek készült, akik munkatapasztalatra tehettek volna szert a Tescónál, garantált állásinterjúval a "gyakorlat" végén. A hipermarket saját elmondása szerint eddig 300 embernek adott állást ilyen módon. Erre a kormányzati munkaprogram keretében lehetősége is van. Nagy-Britanniában a klasszikus munkanélküli-segélyt az úgynevezett munkakeresők járadéka váltotta fel, amelyet csak akkor kaphat meg a munkanélküli, ha bizonyítottan állást keres, vagy munkaerőpiaci helyzetét javító képzéseken, gyakorlatokon vesz részt.
    A szakszervezetek korábban felszólították a nagyobb áruházláncokat, hogy vonuljanak ki a kormányzati programokból, és ne így próbáljanak szert tenni olcsó munkaerőre. A Tesco ugyanakkor nem osztja ezt a nézetet, szerinte a tapasztalatnak, amit a munkanélkülieknek nyújt, értéke van a piacon.

Kulcsszavak: jog Twitter

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09