Együttműködési megállapodást kötött az ORFK és az NMHH

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 22. 07:08

Együttműködési megállapodást írt alá a kiskorúakra veszélyes káros információs tartalmak visszaszorítása érdekében kedden Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke - közölte az NMHH szóvivői Irodája az MTI-vel.

 A megállapodás a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető tiltott és káros információs tartalmak visszaszorítása érdekében született a két szervezet között. 

A jövőbeni együttműködés egyik fő célja a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, a rasszista, a drogterjesztésre és fogyasztásra biztató, valamint az erőszakos tartalmak kiszűrése, terjedésének megakadályozása - olvasható a közleményben. 
 
Ennek érdekében az NMHH vállalja, hogy az általa működtetett Internet Hotline szolgáltatás révén birtokába jutott, jogsértésre utaló információkat továbbítja a rendőrségnek.
 
Az együttműködés keretében a hatóság az elektronikus hírközléshez, illetve az internetes bűnözéshez kapcsolódó bűncselekmények miatt folytatott nyomozások során szükség szerint szakértői hátteret biztosít, továbbá a megállapodás kiterjed az NMHH hatósági intézkedéseinek, valamint eljárásainak zavartalan lefolytatásához szükséges rendőrségi közreműködésre is. 
 
Az NMHH a kiskorúak védelme érdekében 2011 szeptemberében vette át a Magyar Tartalomipari Szövetségtől a www.internethotline.hu weboldal üzemeltetését, ahol bárki bejelentheti a kiskorúakra vélhetően káros vagy veszélyes internetes tartalmakat. A cél az volt, hogy Magyarország utolérje a fejlettebb országokat, és az USA, Ausztrália, Nagy-Britannia, Németország és a többi ország kiváló példáit alapul véve itthon is fókuszba helyezze az internetes gyermekvédelem fontosságát.   
 
A hazai forródrót-oldalt február közepéig mintegy 6000 látogató kereste fel. Eddig összesen 553 bejelentés érkezett a hatósághoz, 135 esetben pedig konkrét és sikeres intézkedés történt.
Kulcsszavak: gyerek NHH

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09