Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 23. 15:43

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 50 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek a 2011. évi eredmény után.

A társaság közleménye szerint az igazgatóság megtárgyalta a 2011. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolót, és úgy ítélte meg, hogy az osztalék összhangban van a cég osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság plusz összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani. Ezen túlmenően a javasolt osztalék figyelembe veszi a csoport 2011-es gazdasági helyzetét és készpénztermelését, valamint a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását.

 
A Magyar Telekom 2012. április 16-án tartja éves rendes közgyűlését. Az igazgatóság javaslata szerint osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2012. május 8-án értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdőnapja 2012. május 15.
 
A Magyar Telekom tavaly szintén 50 forintot fizetett osztalékként a részvényeseknek.
Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05