Gyalogolni vágyóknak indult új honlap

MTI Sajtóadatbank, 2012. március 11. 11:13

A gyaloglást népszerűsítő internetes portált indított Gyaloglunk.hu néven egy magyar házaspár.

Tóth Zsófia a portálról elmondta, hogy azt a gyaloglók információs központjának szánják, ahol a gyaloglással összefüggő élményeket, bármifajta információt meg lehet osztani másokkal. Egyedülálló kezdeményezésük a honlapon található, ingyenesen letölthető e-könyv, amely a gyaloglás mellett szóló érveket hivatott felsorolni. Eddig 25 ilyen érvet hoztak fel, de még korántsem teljes az összeállítás - tette hozzá.
 
A portálon lesznek blogok is, amelyekben mindenki leírhatja az élményeit, megoszthatja tapasztalatait másokkal, mint ahogy ezt a házaspár is megteszi április elsejétől, amikor elindulnak a Santiago de Compostela felé vezető úton.
 
Szándékunk az, hogy rajtunk kívül bárkinek lehetősége legyen anyagokat feltölteni, és szeretnénk ehhez folyamatosan felületet biztosítani - hangsúlyozta Tóth Zsófia.
 
Elgondolásuk szerint a portál három oszlopra támaszkodik, úgy mint: az olvasók, a túrázók, és a túrafelszerelés gyártók. 
 
Célunk a portál folyamatos fejlesztése és új tartalommal való feltöltése, ennek során térképeket, túratippeket és még sok minden mást hasznos információt szeretnénk a gyaloglás szerelmeseivel megosztani - mondta Tóth Zsófia.
Kulcsszavak: sport

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már készülhetünk a 2020-as Szabadság Szigetére

Érdemes beírni a naptárba: 2020. augusztus 5-én indul az év legjobb hete, a Szabadság Szigetén. Aki a november 14-én déli 12 órától 24 órán át tartó “Szitizen Prime” akcióban vásárol bérletet a jövő évi Szigetre, nem csupán a legolcsóbban válthat hetijegyet, de exkluzív ajándékcsomagot is kap, a környezettudatosság jegyében.

2019. november 13. 11:30

A természetes fény és a beépíthető lámpák

A természetes fény lételemünk, pozitívan hat testi-lelki jóllétünkre. Nincs is szebb egy csodálatos napkelténél, mely beragyog otthonunk ablakán. A reggeli napfény képes az egész napunk hangulatát pozitívan befolyásolni. Viszont az évszakok és az időjárás váltakozása miatt sajnos nem érheti mindig kellő (nap)fény lakásunkat. Ezért is fontos nagy hangsúlyt fektetnünk a természetes és a mesterséges fények egyensúlyára. 

2019. október 16. 20:46

Az ideális őszi, otthoni program

Itt a zordabb, esős idő, tagadhatatlanul megérkezett az ősz. Még a gyerekek nagy kedvencét, a pocsolyákban való ugrálást is meg lehet unni egyszer. Ilyenkor a hűvös kinti program után nincs is jobb, mint a meleg szobában leülni és társasozni egy nagyot. Mikor a család apraja-nagyja összegyűlik, kezdődhet a maratoni társas party.

2019. október 16. 15:14

Sminkelés állatkísérletektől mentes készítményekkel

A The Body Shop egyértelműen elkötelezett az igazán fontos dolgok mellett. Ennek megfelelően az általuk forgalmazott valamennyi smink készítmény teljes egészében mentes az állatkísérletektől.

2019. október 16. 13:12

Brit Care kutyaeledel

A rohanó világ és a modernizáció nemcsak minket, embereket érint olykor negatívan, hanem házi kedvenceinket is. Korunk népbetegségei – a keringési- és szívpanaszok, a daganatos megbetegedések vagy a cukorbetegség – visszavezethetők a stresszes életmódra. Gyógyításuk pedig sajnálatos módon sok esetben nem lehetséges, vagy nagy költségekkel jár.

2019. október 15. 18:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Önvezető autós parkolás először Magyarországon!

2019. november 18. 14:23

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át

2019. november 1. 08:32

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

2019. október 22. 13:26
online sportfogadás