Magyar projekt nyerte a 30 ezer dolláros ösztöndíjat a NASA kutatóbázisára

MTI Sajtóadatbank, 2012. május 5. 09:30

Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.

A győztes projekt, amelyet több mint 50 pályázat közül választott ki a nemzetközi zsűri, a közösségi portálok mintájára alapozva hoz létre egy olyan kiberteret, amelyben a globális közösség együtt gondolkodva, "brainstormingolva", játékos kereteken belül fejleszthet tovább ötleteket.
    A nyertes a fődíj részeként elutazhat a Singularity University 30 000 dollár értékű nyári programjára, amelynek során minden költségét az egyetem fedezi. Ezen felül a győztes és a döntősök választhatnak az Autodesk szoftverei közül 10 000 dollár értékben.

    Benkő Vilmos, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara igazgatótanácsi tagja megjegyezte, hogy az AmCham idén kiemelten kezeli az innovációt, így a Global Impact versenyt fő partnerként támogatja.
    Rubik Ernő, a Rubik kocka feltalálója és a verseny fővédnöke hangsúlyozta, a technológia folyamatos fejlődése és az innováció a régió számára különleges és fontos kiugrási lehetőség.
    Szabó Csaba, az Egyetem magyarországi nagykövete, a verseny házigazdája az eredményhirdetést követően bejelentette, hogy a versenyt 2013-ban is folytatják a régióban.

    A Szilícium -völgy legkiválóbb elméi 2008-ban a Google internetes óriással és a NASA-val közösen létrehozták a Singularity Egyetemet, hogy a legelőremutatóbb projekteket és "innovátorokat" támogassák, s ezzel potenciálisan milliók életminőségén javítsanak.
    2012 áprilisában Közép és Kelet-Európa, valamint Dél-Európa is megkapták a lehetőséget, hogy bebizonyítsák, bennük is megvan a "szingularitás" potenciál. Ehhez a jelentkezőknek bizonyítani kellett, hogy projektjük legalább egy millió ember életét képes jobbá tenni a következő három évben bármilyen exponenciálisan fejlődő technológia használatával.
    Az első Global Impact verseny híre Közép-, Kelet- és Dél-Európában több ezer egyetemi hallgatót, fiatal vállalkozót és üzletembert ért el a régióban. Nyolc országból ötvennégy pályázó keresett válaszokat az egészségügy, az oktatás és a biztonság legfontosabb kérdéseire. A zsűri kiválasztotta a hat legkiválóbb pályázatot, amelyek Bulgáriából, Csehországból, Lengyelországból és Magyarországról érkeztek - olvasható a Singularity University és a Global Impact verseny szervezőinek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kulcsszavak: verseny kutatás tudomány

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve

Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című könyv bővített verzióját, huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le a hiánypótló tankönyvet. Az olvasó a tankönyvben átfogóan tájékozódhat az információbiztonság kérdéséről, különös figyelmet fordítva a gyermekek védelmére, a minket érő digitális fenyegetettségek felismerésére és elhárítására.

2023. december 8. 17:35

Minden eddiginél több diák vett részt az idei e-Hód informatikai versenyen

Több mint háromszáz iskola közel negyvenkétezer diákja mérette meg magát az idei e-Hódon: ez egy olyan online zajló verseny, amelyen a mindenki számára szükséges informatikai gondolkodással megoldható feladatokban bizonyították rátermettségüket a diákok. A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara által bonyolított tanulmányi verseny tizenhárom éves történetében minden egyes évben megdőlnek a részvételi rekordok – ez idén sincs másképp.

2023. november 30. 17:53

Különleges természeti képek taroltak a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén

Vulkánkitörés okozta szélsőséges időjárást, háborús filmeket idéző repülő-showt és félelmetes sast ábrázoló alkotások nyerték el idén a HUAWEI XMAGE Awards (korábban NEXT IMAGE Awards) nemzetközi mobilfotós pályázat három fődíját. A fejenként bruttó 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalommal járó nyertes pályaműveket több mint 600 ezer nevezés közül választotta ki a szakértői zsűri. A nemzetközi megmérettetést 2017 óta rendezik meg, elsődleges célja megmutatni, hogy a magas színvonalú, akár művészi fotók elkészítéséhez nincs feltétlenül szükség professzionális fényképezőgépre.

2023. november 22. 13:09

Ezek voltak a legkedveltebb jelszavak idén

2023-ban a magyar felhasználók körében az “admin” volt a leggyakoribb jelszó – amint az kiderül az évente megjelenő NordPass-elemzés ötödik kiadásából. A tanulmány a világszinten leggyakoribb 200 jelszó, valamint a 35 országra kiterjedő összehasonlítás mellett idén azt is megvizsgálta, hogy milyen jelszavakat alkalmaznak a felhasználók különböző szolgáltatásokhoz, illetve hogy ezekben mutatkoznak-e eltérések.

2023. november 16. 20:17

Tarolt az ELTE az ICPC Programozói Verseny magyar fordulójában

A legrégebbi és legrangosabb nemzetközi programozói verseny magyarországi fordulóján ELTE-s csapatok végeztek az első öt helyen, a dobogósok vesznek majd részt a decemberi ljubljanai regionális döntőben.  

2023. november 8. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27