Megérkeztek az új vállalati ESET védelmi programok
A 20. évfordulóját ünneplő, a cyber-veszélyek elleni proaktív védekezésben vezető ESET, bejelentette üzleti felhasználói számára fejlesztett ESET Endpoint Security és az ESET Endpoint Antivirus termékeit. A korábbi NOD32 Antivirus Business Edition és Smart Security Business Edition az ESET Endpoint Antivirus és ESET Endpoint Security nevet kapta. A cég emellett megújította az ESET Remote Administrator távadminisztrációs alkalmazást is, amely biztosítja a korábbi és az új termékek egyszerű kezelését is. A meglévő ESET licenccel rendelkezők ingyenesen áttérhetnek az új verziók használatára.
Az ESET zászlóshajójának számító Smart Security legújabb üzleti változata, a vírusvédelem mellett tűzfalat és levélszemétszűrőt is tartalmazó ESET Endpoint Security, a szülői felügyeletből továbbfejlesztett webfelügyelet moduljával a vállalat házirendjéhez alakítható, biztonságos böngészést tesz lehetővé. A cserélhető adathordozók hozzáférési szintjének beállításával és azok automatikus ellenőrzésével megelőzhető a kártevők leggyakrabban használt terjedési módja. A platformokon átívelő védelmének köszönhetően pedig Windows-on, OS X-en és Linux-on is egyaránt észleli bármelyik operációs rendszerre jellemző kártevőt.
Az alacsony erőforrásigény és a fejlett távadminisztrációs rendszerrel párosítva ideális megoldást jelent azoknak a vállalatoknak, amelyek ügyfeleik egyéni igényeire helyezik a hangsúlyt. Megújult az ESET Remote Administrator alkalmazás is, mely a védelmi programok új funkcióinak kezelése mellett számos újdonsággal teszi egyszerűbbé és hatékonyabbá a biztonsági rendszer üzemeltetését.
- Továbbfejlesztett naplózási rendszerével és valós idejű webes felületével folyamatosan nyomon követhető a hálózatunk biztonsági állapota. A felmerülő problémák gyorsabban háríthatók el a védelmi modulok gyorsabb kezelhetőségével és az ütemezett feladatok azonnali végrehajthatóságával. Emellett lehetőség nyílik a vírusdefiníciós adatbázis biztonságos, HTTPS protokollon keresztül történő frissítésére, illetve az adatbázis egy korábbi verziójának visszaállítására, amennyiben valamely frissítés inkompatibilis lenne a rendszerrel. A szoftver továbbá lehetővé teszi a platform független távadminisztrációt, így az ESET Remote Administrator új verziójával menedzselhetőek az ESET OS X és Linux alapú szerver- és kliensvédelmi megoldásai is. – fejtette ki Béres Péter, az ESET termékeit Magyarországon képviselő Sicontact Kft. vezető IT tanácsadója.
A vírusvédelem különböző szintjeinek kihasználásával, a ThreatSense víruskereső motorral, és az ESET Live Grid felhő-alapú felismerési rendszerrel, a következő generációs ESET Endpoint Solutions iparági szinten vezető proaktív védelmet nyújt a felmerülő veszélyek ellen.
- Az ESET szoftvert több mint 100 millió felhasználó alkalmazza világszerte és büszkén jelenthetem be, hogy a fejlesztési folyamatot követően most az üzleti piac számára kínálhatjuk az ESET Endpoint Solutions terméket. Igazán örülünk, hogy a NOD32 technológia 25. évfordulóját az új termékek megjelenésével ünnepelhetjük. - nyilatkozta Richard Marko, az ESET vezérigazgatója.
Az ESET Endpoint Solutions új generációja képviseli az ESET magas minőséget képviselő üzleti termékeinek sorát, melyet most több mint egy tucat új funkcióval és előnnyel ruháztak fel. A teljesség igénye nélkül meg kell említenünk az új webfelügyeleti funkciót, amely korlátozza a hozzáférést adott kategória szerinti weblapokhoz, az eszközfelügyeletet, a Microsoft NAP támogatást, és az ESET távadminisztrációs rendszerének továbbfejlesztett verzióját, amelyben konfigurálható a hozzáférési szint. Továbbá a valós idejű webes kezelőfelületet, a véletlenszerű terheléselosztás feladatok végrehajtásakor, és számos log formátumot, az RSA Envision támogatást.
Az ESET Endpoint Solutions az ESET díjnyertes NOD32 technológiájára épült, legfontosabb feladata, hogy személyre szabott védelmet nyújtson az üzleti és a vállalati szegmens részére.
Az ESET vezető kutató munkatársa, Righard Zwienenberg kijelentette. - Az új ESET Endpoint Solutions-el az üzleti felhasználóink még biztonságosabban internetezhetnek. Az új technológiák segítségével a támadások megakadályozhatók, a potenciálisan veszélyes rendszerekkel való kapcsolat elkerülhető, és a privát adatokat is biztonságosabban tárolhatjuk. Az ESET hatékony felhő-alapú felismerési rendszerével az ESET Endpoint Security készen áll a magasabb szintű cyber-veszélyek elhárítására is. -
Az Endpoint Solutions-el együtt az ESET más olyan üzleti termékei is piacra kerülnek, amelyek a kiszolgálóvédelmet erősítik: File Security for Microsoft Windows Server és az ESET Mail Security for IBM Lotus Domino.
Az új verziókra történő áttérés érvényes ESET licenccel díjmentesen elvégezhető. Bármely esetlegesen felmerülő technikai kérdéssel az ügyfelek fordulhatnak a support@sicontact.hu e-mail címen, vagy a (06-1) 346-7048-as telefonszámon a Sicontact munkatársaihoz.
Az ESET Endpoint Antivirus és az ESET Endpoint Security kiemelt funkciói (beleértve az ESET Remote Administrator-t)
ESET Endpoint Security néhány új funkciója:
Webfelügyelet – Ez a funkció korlátozza a hozzáférést bizonyos weboldalakhoz a meghatározott kategóriák szerint. Az adminisztrátoré a jog, hogy meghatározzon jogokat az egyes felhasználói csoportoknak, amely a vállalat politikájának megfelel, szabályozza és megfigyeli a weboldalak elérését számos kategória alapján (játék, közösségi oldalak, webshopok, stb.). A weboldalak automatikusan kategória szerinti csoportosításra kerülnek a felhő-alapú szolgáltatás segítségével. Az admin blokkolhatja azokat az oldalakat, amelyek magas látogatottsággal rendelkeznek, megóvhatja a vállalat hálózatának sávszélességét és a betartathatja az internet használatára vonatkozó felhasználói politikát.
Kliens oldali spamszűrés – Hatékonyan szűri ki a végfelhasználó készülékére érkező spameket.
Kétirányú tűzfal – Megakadályozza a jogosulatlan belépést a vállalat hálózatára, anti-hacker és adat-kiszolgáltatottság elleni védelmet nyújt.
Mindkét megoldás rendelkezik a következő funkciókkal:
Eszközfelügyelet – Előre megadható szabálykészletével lehetővé teszi az illetéktelen eszközök használatának letiltását. Az olvasási/írási, olvasási és tiltási szabályok külön definiálhatóak eszközökre, felhasználókra és csoportokra is.
Vírus- és kémprogramvédelem – Mindentípusú veszélyt elhárít, beleértve vírusokat, rootkit-eket, férgeket és kémszoftvereket, valamint új opcionális felhő-alapú átvizsgálást nyújt: fehérlistára helyezi a biztonságos fájlokat a felhő-alapú felismerési rendszer segítségével. Csak a végrehajtható vagy archív fájlokról jut el a felhőbe információ.
ESET Remote Administrator – A teljes számítógépes hálózat valamint kapcsolódó mobil eszközök vírus- és kémprogramvédelme egyetlen, központi helyről menedzselhető. Az alapértelmezett Administrator és Read-Only hozzáférés mellett felvehető új kezelő is, részletesen megadható hozzáférési jogosultságokkal.
Kapcsolódó cikkek
- Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6
- ESET: Böngészőn keresztül támadnak a vírusok!
- Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai
- A világ minden táján elégedettek a vásárlók az ESET termékeivel
- Továbbra is támadnak a „böngésző” vírusok
- ESET Endpoint Solutions a tesztelés az utolsó fázisába lépett
- Kormányzati weboldalt fertőztek meg Grúziában?
- Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat
- Ledöntötték a trónról az Autorun-t
- Veszélyben a mobilok: az ESET Software vírus-előrejelzése
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói
2023 szeptember 19-20-án MENTA 2023 – NEXT30! címmel rendezi meg Balatonfüreden az IVSZ – Digitális vállalkozások szövetsége jubileumi konferenciáját, ahol a digitális gazdaság következő 30 évének trendjei kerülnek fókuszba az elmúlt három évtized tudására, tapasztalatára és történetére építve.
A Httpool by Aleph lett a Microsoft Advertising közép- és kelet-európai képviselője
A Httpool by Aleph, a világ egyik vezető digitális hirdetésekkel foglalkozó vállalata képviseli mostantól a Microsoft Advertising-ot 23 közép- és kelet-európai országban*, köztük Magyarországon is. A cég a Microsoft Advertising kampányainak kezeléséért lesz felelős kereső, felhasználói és vásárlási termékeken keresztül.
2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!
Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.
A Magyar Telekom 2023. második negyedéves és első féléves eredményei
A Magyar Telekom közzétette 2023. második negyedévére és első félévére vonatkozó, az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.
Idén is csúcspontszámokkal lehetett bekerülni a Corvinusra
Továbbra is a legjobb képességű hallgatók választják a Corvinust, a legkeresettebb alapszakokhoz még a tavalyinál is magasabb pontszám volt szükséges a bejutáshoz: a csúcsot az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszak jelentette 480 ponttal. 14 százalékponttal nőtt az angol nyelvű képzésre felvett magyar hallgatók létszáma, így a most induló évfolyam csaknem fele már angolul teljesíti tanulmányait.