"Jövő századi" térfigyelő rendszert kapott a New York-i rendőrség

MTI Sajtóadatbank, 2012. augusztus 10. 06:27

Háromezer kamerával, nagy teljesítményű számítógépekkel és kiterjedt adatbázissal felszerelt, csúcstechnológiai térfigyelő rendszert avatott fel Manhattanben Michael Bloomberg, New York polgármestere és Ray Kelly, a város rendőrfőnöke - közölték csütörtökön amerikai napilapok.

A Domain Awareness System (DAS) elnevezésű új apparátus egyebek között arra teszi képessé a rendőröket, hogy ha Alsó-Manhattan szinte bármelyik pontján gyanús csomagra bukkannak, akkor vissza tudják keresni, hogy ki helyezte oda. De ez talán a legegyszerűbb funkciója a rendszernek, amelyet a Canal Streettől délre, illetve a 30. és 60. utca, valamint a félsziget két folyópartja között építettek ki.

A lefedett terület magában foglalja egyebek között a metropolisz pénzügyi negyedét, beleértve az új Világkereskedelmi Központ tornyait, a világszervezet székhelyét, valamint a magyar főkonzulátust és ENSZ-képviseletet.
 
A DAS tartalmazza a rendszámtábla-leolvasókat, a 911-es vészhívásokat és a New York-i rendőrség nyilvántartását. Segítségével a hatóságok sugárzásriadó esetén meg tudják állapítani, hogy a mért radioaktivitás fegyvertől származik-e, avagy egy ártalmatlan izotóptól.
 
Hetekre, sőt hónapokra visszamenőleg ki tudja mutatni, hogy egy gyanúsított - akinek az összes személyes adata azonnal rendelkezésre áll - merre járt a gépkocsijával. A rendszer lehetővé teszi, hogy a szakemberek bűnügyi statisztikákat készítsenek, és kialakítsák az egyes környékek kriminalisztikai profilját.
 
A rendszert a Microsoft a New York-i rendőrséggel együttműködve fejlesztette ki, ennek fejében a helyi hatóságok 30 százalékkal részesülnek majd a DAS más városoknak történő eladásából.
 
"Ez olyan eszköz, amely évekig segít majd abban, hogy a New York-iakat megvédjük a bűnözéstől és a terrorizmustól" - hangoztatta Kelly rendőrfőnök.
 
"Már nem olyan a rendőrségünk, mint anyáink és apáink idején volt. A jövő században járunk. Vezetjük az élbolyt" - mondta Bloomberg.
Kulcsszavak: security Microsoft

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy csatornán számos rádiós, a rádiózás világnapja alkalmából

Február 13-án először jelentkeznek egy csatornán az ismert műsorvezetők: Vágó Piros, Garami Gábor, Rákóczi Feri, Boros Lajos, Jáksó László – alig néhány példa a magyar rádiózás meghatározó hangjai közül, akik részt vesznek a Mex Rádió által szervezett ünneplésben.

2023. január 29. 12:01

Rangos elismerést nyert el az LG ultramodern amerikai háztartásigép-gyára

Az LG Electronics (LG) háztartási készülékeket gyártó üzemét az Egyesült Államokban a Világgazdasági Fórum (WEF) a világ egyik vezető, ún. világítótorony minősítésű gyárává (Lighthouse Factory) választotta.

2023. január 29. 09:57

Az LMBTQ után tavaly a releváns szó jelentésére voltak a legtöbben kíváncsiak

Míg 2021-ben a nemi hovatartozást definiáló LMBTQ rövidítés jelentésére kerestek rá legtöbben, addig 2022-ben a releváns szó magyarázatára voltak a leginkább kíváncsiak a jelentese.hu szótároldal friss összegzése szerint. A top 10-es lista alakításában 2022-ben is az aktuálpolitika, az újszerű technológiák, valamint a betegségek voltak a meghatározóak.

2023. január 28. 17:09

Az UltiMaker bemutatta az új S7 3D nyomtatót

Az új UltiMaker S7 nyomtató a gyártó díjnyertes S-szériájára épít, azonban integrált Air Manager búrát és rugalmas nyomtatótálcát kapott.

2023. január 28. 15:51

Drónok a mindennapjainkban

A dróntechnológia az elmúlt néhány évben életünk számos területén hozott forradalmi változást: légifelvételeket készítünk, megbízható időjárási előrejelzést kapunk, mezőgazdasági területeken végezhetünk el olyan feladatokat, amelyeket korábban nem, vagy csak jelentős élőmunka befektetéssel, költségesen tudtunk volna elvégezni.

2023. január 28. 14:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46