Pszichológiai napok: a veszélyes internet

forrás: ÖS, 2012. október 19. 13:13

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg pénteken és szombaton a Szegedi Pszichológiai Napokat. A közérdekű, széles társadalmi csoportokat érintő kérdésekkel foglalkozó fórumon idén a média pszichológiai hatásait vizsgálják: többek között szó esik majd az internetfüggőségről is.

A Szegedi Pszichológus Hallgatók Egyesülete minden évben közérdekű, sokakat érdeklő témák köré fűzi a kétnapos előadássorozatát, amelyen közismert szakértők is a katedrára lépnek. Idén a média pszichológiai jellemzőit vizsgálják: szó esik majd a média pozitív, illetve negatív hatásairól, például az alvásra gyakorolt hatásáról, az egyre többet emlegetett drogokról, az internetfüggőségről, valamin a média által eltorzított testképek ártó, pszichés hatásairól is.


 

A tizenegyedik alkalommal visszatérő Forum Humanum, azaz a Szegedi Pszichológiai Napok a vidék legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. Először 2002-ben – a szegedi diákok összefogása nyomán – rendezték meg. 2003-ban, a rendezvény jogi hátterének biztosítása érdekében a hallgatók megalapították a Szegedi Pszichológus Hallgatók Egyesületét. A cél már a kezdetekkor is az volt, hogy minél nagyobb közönséget szólítsanak meg a szervezők, ezért olyan témákat választottak, amelyek nem csak a pszichológiában jártas emberek érdeklődését keltik fel.

Az előadások mellett saját tapasztalaton alapuló workshopokat is kialakítanak, amelyben személyesebb hangvétellel ismerhetik meg a témákat az érdeklődők. Az ország számos pontjáról érkeznek pszichológus hallgatók, akik az oktatók mellett szintén önálló előadással készülnek.
 

Az előadásokat a Szegedi Tudományegyetem Egyetem utcai BTK Pszichológiai Intézetének Várkonyi termében tartják október 19-én és 20-án.
 

Részletek a rendezvény honlapján: www.forumhumanum.hu.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Korlátlan belföldi mobilinternetet kínál az új Mobilnet XXL díjcsomag

A megnövekedett adatigényekre reagálva megújítja hordozható eszközökhöz is használt, csak mobilinternetet biztosító SIM-kártyákhoz tartozó lakossági hordozható mobilinternet portfolióját a Vodafone Magyarország. A szolgáltató új díjcsomagja, a korlátlan belföldi adatkeretet kínáló Mobilnet XXL a Mobilnet Start+, a Mobilnet Medium+ és Mobilnet 150 GB csomagokat váltja. 

2023. június 4. 12:20

Bionika, robotika és intézményi spinoff fejlesztések az idei Innovációs Napon

Hatodik alkalommal rendezi meg a kutatókat és ipari partnereket összekötő eseményét, az Innovációs Napot a Műegyetem - FIEK (Felsőoktatási Innovációmenedzsment és Együttműködési Központ) június 8-án. Az idei év központi témája az egyetem innovációs sokszínűsége lesz. Dróntechnológiai, bionikai és robotikai fejlesztések is bemutatkoznak a programban. Az Innovációs Napon debütál az egyetem új spinoffokat és startupokat támogató programja a BME U[S]³.

2023. június 4. 10:22

így adóznak a kriptovaluták Európában és a FÁK országaiban

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében 2023 első negyedévében foganatosított adózási szabályokat mutatja be. A Binance szerint a jogkövető adózás révén az egész Web3 iparág megítélése javulhat, ami a szektor további bővülését eredményezheti.

2023. június 3. 14:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39