Több mint 200 millió 3G előfizető Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 27. 10:02

Az év első kilenc hónapjában több mint 74 millióval bővült, és meghaladta a 200 milliót a kínai harmadik generációs (3G) mobiltelefon-szolgáltatás előfizetőinek száma - közölte a szaktárca Pekingben.

A szélessávú internet használóinak köre az első háromnegyed évben csaknem 21 millióval 550 millióra bővült. Az internet penetráció meghaladta a 41 százalékot. A kínai távközlési ipar bevétele január és szeptember között éves szinten 9,2 százalékkal nőtt, elérte a 801 milliárd jüant (128,8 milliárd dollár) - tájékoztatott az információs és információtechnológiai minisztérium.
 

Hivatalos becslések szerint az évtized közepéig Kínában 800 millióra nő az internetezők, 1,4 milliárdra pedig a mobiltelefonok száma. A szaktárca számításai szerint 2015-re a lakosság 57 százaléka rendelkezik majd internet-hozzáféréssel. Ugyanebben az időben a 3G-s szolgáltatást használók száma 450 millióra nőhet. Egy idei, nyár közepi tanulmány szerint Kínában az internetezők többsége, mintegy 380 millió ember már okostelefonon keresztül csatlakozik a világhálóra.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az elsők között vált folyamatos távmunkára a Vodafone Magyarország

Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgálatra – is be lehet vezetni, ahol eddig elképzelhetetlen lett volna. A programra jelentkező kollégáknak a vállalat a járványt követően is lehetőséget biztosít a távmunkára, ezzel úttörő szerepet vállalva az innovatív, digitális munkavégzés kialakításában. 

2020. július 10. 10:50

Lezárult az Accenture Java Competition programozóverseny

Egy, a vállalatok számára igazán aktuális kihívással, a reboardinggal – vagyis a koronavírus-járvány után a munkaerő irodába történő visszatérésével – kapcsolatos problémát kellett megoldaniuk Java microservice architektúra használatával az Accenture Java Competition idei indulóinak. A héten lezárult kétfordulós, online programozóverseny résztvevőinek kétharmada legalább 3 év tapasztalattal rendelkező senior szoftverfejlesztő volt, ebben az erős mezőnyben ért el harmadik helyezést a junior szoftverfejlesztőket és szoftvertesztelőket képző PROGmasters – idén áprilisban végzett hallgatóiból álló – csapata.

2020. július 10. 09:49

Az Ericsson megtette az utolsó lépést is a Standalone 5G bevezetése felé

Az Ericsson piacra dobta új szoftverét, mely a 4G hálózatoktól függetlenül képes az 5G NR (New Radio) berendezéseket üzemeltetni, azaz mostantól elindíthatók a közepes- és alacsony frekvenciasávokra csatlakozó ún. standalone 5G hálózatok is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Ericsson által szerelt hálózatokon a távközlési szolgáltatók immár az 5G technológia minden képességét ki tudják használni.  

2020. július 9. 19:11

Új magyar földi kiszolgáló a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Az Airport Service Budapest Zrt. közelmúltban megkezdett üzletfejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezett. A Társaság 2020. június 24-én kézhez kapta a kiterjesztett földi kiszolgálási engedélyét, amely fővállalkozóként is feljogosítja a teljeskörű földi kiszolgálási tevékenységre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

2020. július 9. 17:32

Egyre többen nem akarnak villanyszámlát fizetni

A fővárosban és vidéken is felfutási szakaszban van a napelemes megoldások használata - árulták el a szakértők. Míg korábban ez az energiatakarékos technológia úri huncutságnak számított, a pályázatoknak hála egyre megfizethetőbb a hétköznapi emberek számára is. Mennyire reális tehát, hogy napelemre váltsunk, és ezzel örökre búcsút mondjunk a villanyszámlának?

2020. július 9. 15:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

2020. június 15. 16:23

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15
online sportfogadás