Interaktív számítógépes oktatóprogramokat kapott az Állatkert

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 28. 09:16

Oktatószoftvereket és gyerekeknek szóló, játékos alkalmazásokat tartalmazó programcsomagot fejlesztett a Microsoft Magyarország a Fővárosi Állatkert számára, a 25 millió forintos, elsősorban a Varázshegy elnevezésű interaktív kiállítóteret és a kert örökbefogadási programját érintő alkalmazásokat mutattak be az állatkertben.

A Varázshegy az állatkert egyik legújabb létesítménye, célja a bolygó csodálatos létformáinak bemutatása interaktív formában. A látogatók benyúlhatnak egy T-Rex szájába, jégkorszaki kalandozásban vehetnek részt vagy megismerkedhetnek a denevérek hallásával. Ezt az élményt fokozzák mostantól az érintőképernyős Windows 8 alkalmazások:

·    Fogadj örökbe! – Az alkalmazás segítségével az érdeklődők a budapesti Állatkert örökbefogadható állatainak listáját böngészhetik egy nagyméretű képekkel ellátott, látványos felületen. Az Állatkert munkatársai valamennyi lakóról írtak néhány kedves sort, valamint egy-két bekezdésben az adott fajról szóló legfontosabb tudnivalók is elolvashatók. Az állatokról rendszeresen frissülő hírek kerülnek fel, és természetesen örökbe is lehet fogadni őket.
·    Teknős-totó – Az alkalmazás a teknősökkel kapcsolatban tartalmaz számtalan hasznos és érdekes információt, látványos képet valamint egy szórakoztató kvízjátékot.
·    Állatkerti tudáspróba – A kvízjáték segítségével érdekes részletek tárulnak fel a Fővárosi Állatkert lakóinak életéről.
·    Kapcsolatok az élővilágban – Az egyes állat- és növényfajok nem egymagukban léteznek, hanem valamennyien egy hatalmas, közös rendszer részeit alkotják, hatással vannak egymás életére – ezeket a kapcsolatokat fedi fel az alkalmazás. 
·    Kolónia puzzle – Az alkalmazás a levélvágó hangyák életét mutatja be, a hangyakolónia egyes részleteit kell párosítani a hozzájuk tartozó szövegekkel.
·    Csontváz puzzle – Látványos formában ismerteti meg az érdeklődőkkel az emberi csontváz felépítését – a játékosoknak egy csontvázat kell összerakniuk három eltérő nehézségi szinten.



A „Fogadj örökbe!”, a várhatóan a legnagyobb sikert arató alkalmazás születésénél a Microsoft Magyarország különösen aktívan bábáskodott. A program a vállalat globális felhőszolgáltatására, az Office 365-re épül, így nemcsak egyszerűen használható, de az Állatkert számára rengeteg hasznos statisztikát is képes összegyűjteni az örökbefogadásokról.

Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója elmondta, hogy „a városligeti intézmény mindenkor arra törekszik, hogy a sokféle állat és növény bemutatása mellett a lehető legkorszerûbb eszközökkel igyekezzen megismertetni a látogatókkal az élővilág összefüggéseit, az ember és a természet kapcsolatát. A Microsoft Magyarország támogatása erre kiváló lehetőséget biztosít, ami annál inkább fontos, mivel a gyerekek számára ma már az a természetes, hogy a világról szóló információk nagy részét számítástechnikai eszközök segítségével szerzik. Ezt az olyan komplex bemutatóhelyeken is figyelembe kell venni, mint amilyen az Állatkert legújabb látványosságának számító Varázshegy.”

„Nagy öröm számunkra egy olyan intézményt támogatni, amely hazánk egyik büszkesége, hiszen a Fővárosi Állat- és Növénykert Európa-szerte elismert. A Microsoft ezzel a kezdeményezéssel a fiatalok informatikai képzéséhez is szeretne hozzájárulni, hiszen a Varázshegyet rendszeresen látogatják iskolai csoportok, rendhagyó tanórák megrendezésére használva fel a különleges helyszínt. Ráadásul a hasznos és érdekes alkalmazások kínálata a közeljövőben további alkalmazásokkal fog bővülni” – tette hozzá Szilágyi Bernadette, a Microsoft YouthSpark programjának menedzsere.

A Microsoft Magyarország által nyújtott támogatás számos, a Varázshegy mellett az állatkert működését is segítő szoftverlicencet tartalmaz, így Európa egyik legszebb állatkertje innovatív technológiával, különleges alkalmazásokkal várhatja a látogatókat!

A Varázshegyről további információ a http://varazshegy.zoobudapest.com weboldalon található.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05